Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

24 Szu-35-ös kerülhet Kínába

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. november 21. 21:37

Az orosz Roszoboronexport és a kínai védelmi minisztérium a napokban, előzetes megegyezés alapján, 24 darab Szu-35 típusú, többfeladatú harci repülőgép eladásáról állapodott meg – írja az orosz Vedomosztyi. A hírforrás szerint, az ügyben további tárgyalások az új orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu november végi kínai látogatásakor folytatódnak.

1595945131

A konkrét szerződés aláírására tervek szerint 2 éven belül sor kerülhet. A repülőgépek szállítása 2015 után kezdődhet. A szerződés értékéről egyelőre pontos információk nincsenek, többek közel 1,5 milliárd dolláros üzletről beszélnek. 2012 márciusában a tervezett 48 Szu-35-ös eladásáról szóló tárgyalások a két fél között megszakadtak, ugyanis Kína mindösszesen csak 4 példány vásárlását tervezte, vélhetően másolás céljából.

Korábban hasonló eset már előfordult, mikor is 2004-ben Moszkva 200 darab Szu-27-es eladását jelentette be, melyeket Kína licenszben kellett volna hogy legyártson. 105 példány el is készült, majd áttértek a saját, J-11-es típusú vadászrepülőgép gyártásra. Az Orosz Légierő is rendelt a Szu-35-ösből 48 darabot, melyek 2015-ig átadásra kerülnek. A Szuhoj vállalat e hónap elején arról számolt be, hogy a Szu-35-öst tervek szerint, a 2014-ben Zhuhai-ban megrendezendő Kína Airshow-n mutatják be.