Apache-ok Egyiptomnak
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. december 22. 12:14Tíz Apache harci helikoptert küldött az Egyesült Államok az elmúlt hetekben Egyiptomnak, hogy segítsen Kairónak a Sínai-félsziget biztonságának megteremtésében – közölte egy amerikai illetékes december 21-én.
A terület sivatagos északi, Izraellel és a Gázai övezettel határos része csaknem mindennapos gyilkos merényletek, támadások színtere, amelyek a rendőrök és katonák ellen irányulnak, az utóbbiak pedig nagyszabású offenzívával válaszolnak ezekre.
Az Egyesült Államok évente 1,5 milliárd dollárt nyújt nagy arab szövetségesének, ebből 1,3 milliárdot katonai segély formájában. Ennek egy részét tavaly októberben befagyasztották, és fejújítását demokratikus reformok bevezetésétől tették függővé, miután 2013 júliusában a katonák megbuktatták Mohamed Murszi iszlamista elnököt, hívei ellen pedig kemény elnyomás kezdődött. Murszi megbuktatóját, Abdel-Fattáh esz-Szíszi volt hadsereg-főparancsnokot ez év májusában államfővé választották.
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön aggodalmát hangoztatta egyiptomi kollégájával folytatott telefonbeszélgetésén az Egyiptomban zajló tömeges perek miatt, de megerősítette a két ország együttműködésének fontosságát a szélsőségesek elleni harcban.