Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Cseh Gripenek váltották a lengyel MiG-29-eseket

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. szeptember 8. 20:52

Augusztus 31-én újabb őrségváltást ünnepeltek a litván Siauliai légibázison: az elmúlt hónapokban készültséget adó lengyel MiG–29-eseket ezúttal a cseh légierő négy JAS–39-ese váltotta le, amely gépek 2013. január 4-ig őrzik a Baltikum légterét.

1595941242
A Cseh Gripeneknek nem lesz új a feladat, hiszen 2009-ben már részt vettek a három balti állam (Észtország, Lettország, Litvánia) légterének védelmére szervezett NATO misszióban.

A jeles eseményen részt vett többek között a cseh védelmi miniszter, Alexandr Vondra, illetve litván kollégája Rasa Jukneviciene is, utóbbi a ceremónián köszönte meg a búcsúzó lengyel Fulcrum pilóták négyhónapos munkáját, ezt követően pedig köszöntötte a feladatot átvevő cseheket.

A cseh légierő kontingense több mint 60 főt alkot, amely főként pilótákból és a földi kiszolgáló személyzetből áll, a négyhónapos misszió költsége eléri a 100 millió koronát. A 2013 januárjában búcsúzó cseh Gripeneket a dán F–16-osok váltják.

Észtország, Lettország, Litvánia légterének védelmére szervezett NATO misszió 2004 márciusában vette kezdetét, amikor a három balti állam csatlakozott az észak-atlanti szervezethez. Azóta a NATO tagállamok, körülbelül 4 hónapos váltásokban folyamatosan biztosítják a készültséget a térségben, mivel ez a három ország egyelőre nem rendelkezik a feladatra alkalmas légierővel.