Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy kés kell, kettő sok, három nem elég

Szöveg: Mészáros József |  2020. május 31. 17:38

Állítólag az átlag francia férfi öt különféle kést tart magánál; minden feladatra mást és mást. A világ hadseregeinél, különleges erőinél azonban általában haderőnemenként egyféle kést rendszeresítenek, kinek-kinek szakértői ízlése, netán nemzeti büszkesége szerint.

1596080137

Ka-Bar USMC

Mielőtt azonban belevágnánk a késes témába, emlékezzünk tisztelettel a 2013-ban elhunyt Ales-re, azaz Makrai István Tiborra, akinek idevágó szakmai, szakirodalmi munkássága az alapot jelenti, ma is – elég, ha csak tucatnyi késes ismertetőjét, tesztjét, vagy az egyik magazinban megjelent Túlélés iskolája sorozatát említjük.

Írásunk főszereplői nem a konyhakések, ezen kívül nem keressük az ideális túlélőkést, sem pedig az ideális harci kést – ezzel szemben megpróbáljuk minimalizálni a szükséges kések számát, melyek a lehető legtöbb feladatra alkalmassá teszik felhasználójukat.

1596080137

Fällkniven F1

Egy késsel ehetünk, dolgozhatunk (itt további felosztások lehetségesek), védekezhetünk, avagy támadhatunk. Az a kés még sajnos nem született meg, ami egymagában az összes említett funkcióra alkalmas lenne. Divatok és változatok viszont, bőven vannak. Mert hiába a központilag rendszeresített katonai kés, ha központilag nincs rendszeresítve – például – a kézméretünk, vagyis a kincstári vágóeszköz mellett szinte minden katonánál ott lapul a számára optimálisnak vélt változat is.

Optimálisnak vélt változatról beszéltünk, mert valós és hosszadalmas harci körülmények között napjainkban szerencsére kevés katonána nyílik lehetősége a személyre szabott késügyi tapasztalatszerzésre. Ám, mivel reméljük a legjobbakat, de készülnünk kell a legrosszabbra: a kés továbbra is a katonai alapfelszerelés része.

1596080137

Böker Applegate-Fairbairn

A hadtörténelem során, ahogy korszerűsödtek a tűzfegyverek, úgy csökkent a hideg fegyverek, jelesül, kések mérete. Ma már senki nem fog térdét verdeső tokban botladozni, vagy lejjebb (csizmaszár) vagy feljebb (karon, taktikai mellényen, hátizsák vállhevederén) találjuk az immár jóval rövidebb késtokot. A kazánlemez vastagságú (akár egycentis!) pengék is megmaradtak a jobbára civil foteltúlélők dögnehéz játékszereinek.

Nagy kés – kis kés 

Katonai hideg támadófegyverként a szakértők a többnyire 15-16 centiméter körüli pengehosszúságot tartják a legjobbnak, bár az amerikai haderők gyengéd érzelmekkel viseltetnek a kissé nagyobb, de legendás – amúgy, a nálunk is rendszeresített – Ka-Bar USMC iránt.

Hasítanak még világszerte a svéd Fällkniven F1 pilótakései is – nálunk különösen, ugyanis a Gripenek fegyverrendszerének részét képezik. Nagyon sikeres kések, főleg kisebb kezű felhasználók számára…

1596080137

Maserin

A BökerApplegate-Fairbairn is komoly hírnévvel bír, még ma is sok helyen rendszerben áll (igaz, elsősorban az angoloknál), bár felhasználási területe rendkívül korlátozott – bordaközi feladatokon túl nem sok mindenre alkalmas a rendkívül sérülékeny, mindkét oldalán élezett tőr.

A Bundeswehr Maserinje, bár hasonlít az amerikai korai Ka-Barhoz, annál azonban filigránabb és késharcban könnyebben irányítható. Markolata ugyanis nem henger, hanem lapos.

1596080138

Extrema Ratio

Az olaszokat még a civil késrajongók is irigylik a rendszerben álló méregdrága Extrema Ratio-k miatt, az oroszoknál  pedig, ahány feladatra szolgáló egység, annyiszor legalább két kés áll hadrendben. Náluk viszont előírás, hogy általában dobókésként is funkcionálniuk kell.

Ha összevetjük az egy, vagy kétélű katonai támadókéseket, láthatjuk, hogy nehéz ezekben a modellekben összehozni az univerzális eszközt a fegyverrel. Az egyéb hóbortokról (például baltaüzemű túlélőfunkció) nem is beszélve. A nagy(-obb) kések, leginkább rusztikus parasztkenyerek szeletelésére, és az ellenség döntögetésre használhatók.

Harctéri körülmények között is bőven előfordulhatnak olyan tennivalók, amelyek finomabb eszközt igényelnek. Erre valók a kisebb kések – és itt merül fel mindjárt a következő kérdés:

1596080138

Orosz kések

Fixpengés vagy összecsukható?

„Ha lehet, akkor fixpengés!" – szól az örökéletű jótanács és ez így is van. Nincs az a taktikai szuperbicska, amelynek zárszerkezete kibírná azt a feszegetést, melyet egy egyszerű fixpengés kés vígan túlél. Ne feledjük, a különleges erők kiképzésének része a késsel ásás művészete is – na most, próbáljuk meg ezt egy bicskával… Persze, az sem járja, hogy féltucat késtokkal startoljunk a hadak útján. Ezért aztán gasztronómiai és taktikai támadófeladatokra bátran alkalmazhatunk összecsukható kést. Kis késként is jöhetnek a bicskák, már ha képesek vagyunk lemondani a Fällkniven WM1 nevű csodájáról. Ami kicsi, de minden kézbe passzol, erős, könnyű és minden fogásnemben kiválóan használható.

1596080138

Durva fegyvert képez a tanto-forma

A penge 

Először is: az a férfi, akinek kése van – tanulja meg élezni is azt! Néhány év és pár darab, százszor botra sikerült konyhakés után, menni fog. Akár egy tányér alján is. Persze akadnak őstehetségek, akiknek néhány hét után már rááll a kezük – e sorok írója nem tartozik közéjük.

Az élezhetőség azonban fontos szempont egy kés kiválasztásánál. Nehéz ügy ez: legyen könnyen élezhető, de legyen éltartó és szívós is. Ne legyen rideg, ne pattanjon ki egy darabka használat során az éléből és álljon ellen a korróziónak. Ezek mellett tegyük hozzá a személyes véleményt: mindezt a lehető legvékonyabb pengevastagság mellett produkálja a kiválasztott kés. Szúrni-vágni-szelni-faragni-műteni annál jobban lehet, minél vékonyabb a penge. A pengeacélok fajtáit és összetételük metallurgiai fejtegetését most kihagyjuk, helyette egy további személyes vélemény: a nem rozsdamentes acélok (szénacélok) valóban szívósabbak lehetnek és általában finomabb él is húzható rájuk, de vagy napi szinten használni kell őket, vagy pedig gyűjtői gondoskodást igényelnek. Magyarul: rozsdásodnak, mint a fene. Ha jónevű gyártótól és nem valamelyik aluljáróból szerezzük be a kést, nem lesz az acél teljesítményével semmi gond, még akkor sem, ha rozsdamentes.

1596080138

Elnyújtott S-betűre hajazó él

A penge formája is nagyban befolyásolja a használhatóságot: a lándzsahegyű (spear-point) pengével leginkább szúrni lehet, a felkerekítettebb hegyűvel (clip-point) még akár a májkrémet is a kenyérre kenhetjük. Durva fegyvert képez a tanto-forma, de élezni nagyon nehéz, miként a fogazott és a rekurzív (nem egyenes, hanem amolyan elnyújtott S-betűre hajazó) élt is.

A markolat formája sok esetben ízlés dolga, bár tény, hogy egy laposabb-típusú markolattal jól irányítható a kés, a széles markolat pedig kényelmetlen hosszú használat közben. A markolat anyaga azonban már kevésbé szubjektív, tehát még vizesen se csússzon, de ne is tapadjon annyira, hogy leszedje a bőrt az ember tenyeréről. Ne fagyjon hozzá télen a kéz, de kesztyűben is stabil fogást biztosítson, stb. A legtöbb megfizethető technikai pozitívumot ma a G10 markolatanyag produkálja, ami összetételét tekintve nem más, mint üvegszállal erősített speciális epoxigyanta.

1596080138

Victorinox, Fällkniven WM1, Gerber Big Rock Camp

Szóval, megint csak oda lyukadunk ki, hogy egy késsel nem megy minden, fejezzük be hát egy további személyes (így bátran vitatható) javaslattal, egy olcsó és minimális összeállítással, nevesül: egy Victorinox, egy Fällkniven WM1 és egy Gerber Big Rock Camp.