Elrettentés a víz alól

Az esemény súlyát mutatja az is, hogy a tengeralattjáró sikeres visszaérkezését maga Narendra Modi indiai miniszterelnök jelentette be. Nem véletlenül: az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagján (Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia és Oroszország) kívül India az első, amely képes volt nukleáris, nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat atomtengeralattjáróra telepíteni, majd azzal harci járőrözést végrehajtani – igaz, békeidőben.

A mészáros

Az INS ARIHANT (melynek neve szanszkrit nyelven „az ellenség lemészárolója") a hazai védelmi ipar egyik gyöngyszeme, s a Kínával, illetve Pakisztánnal a legkevésbé sem baráti viszonyt ápoló India egyik legfontosabb stratégiai elrettentő eszköze. Az ország komolyan gondolja víz alatti erőinek fejlesztését: a sokáig teljes titoktartás közepette végzett (létezését csak 1998-ban ismerték el) fejlett technológiájú járműprogram (Advanced Technology Vessel – ATV) 2,9 milliárd dolláros költségvetéssel indult, és a tervek szerint összesen ötféle, különböző méretű és feladatú tengeralattjárónak jelent majd alapot.

Először az Arihant-osztály készült el, amely az elemzők szerint erősen hasonlít az orosz Akula-osztályra. Ezt támasztja alá az is, hogy az INS ARIHANT legénységét az INS CHAKRA fedélzetén képezték ki – ez az orosz haditengerészet 2008-ban hadrendbe állt, NERPA (K–152) nevet viselő Akula-osztályú, nukleáris meghajtású vadásztengeralattjárója, melyet 2012 áprilisától vett bérbe India. Ami bizonyos: az osztály névadó hajóegységének vízre bocsátására 2009. július 26-án került sor Visakhapatnam városának hajógyárában. A ceremóniát az akkori miniszterelnök, Manmohan Singh is személyesen tekintette meg. A dátum sem véletlen: az 1999-es kargil-háború győztes befejezésének napja ez, melynek során Dzsammu és Kasmír állam területéről űzték ki a beszivárgó pakisztáni erőket.

A 111 méter hosszú, 15 méter széles és 11 méter magas, 300 méterre lemerülni képes hajótest vízkiszorítása a becslések szerint eléri a 6000 tonnát. A meghajtásról egy saját fejlesztésű, 83 megawattos, nyomottvizes atomreaktor gondoskodik, 111 ezer lóerős tengelyteljesítményt leadva. Ez a felszínen haladva 12–15 csomós (21–28 km/h), míg a víz alá merülve 24 csomós (44 km/h) sebesség eléréséhez elegendő. A reaktor prototípusát az Indira Gandhi Nukleáris Kutatóintézetben, Kalpakkam városa mellett építették meg és 2006 szeptemberétől használták a különböző kísérletek elvégzéséhez. Háromévnyi üzemeltetéssel gyűlt össze elég adat ahhoz, hogy a hajótestbe építhető, megfelelő biztonsággal és megbízhatósággal rendelkező változat is elkészüljön. Az értesülések szerint orosz szakértők is segítették a Bhabha Atomkutató Központ (BARC) mérnökeit, akik végül sikeresen „kicsinyítették le" a szárazföldön üzemelő reaktort akkorára, hogy az beférjen a hajótestbe is. Mindemellett szükség volt a reaktor elhasználódott fűtőanyag-rúdjainak biztonságos és sugárzásmentes cseréjéhez szükséges kikötői infrastruktúra kialakítására is.

A hajótestet az indiai L&T hazirai hajógyára gyártotta, a vezérlés a Tata Power SED munkáját dicséri. A reaktor segítségével felhevített gőzt a Walchandnagar gőzturbinái alakítják át mozgási energiává. A meghajtásról egyetlen, meredek hajlásszögű, nagy átmérőjű hétlapátos hajócsavar gondoskodik.

A tervek szerint az alapvetően prototípusnak és kiképzőegységnek épült INS ARIHANT-ot legalább három újabb példány követi majd. A 2017. november 19-én vízre bocsátott INS ARIGHAT tesztelése jelenleg is zajlik, s a tervek szerint akár 2018 végén hadrendbe állhat. A harmadik és negyedik tengeralattjáró építésének megkezdéséről még nincsenek hiteles információk.

Az öklök

A hajó önvédelmére az orrba hat 533 milliméteres torpedóindító csövet helyeztek el, a fő fegyverzetét pedig a torony mögé függőlegesen beépített négy indítócső rejti. Ezekbe egy-egy K–4 vagy három-három K–15 ballisztikus rakéta fér bele. Az előbbi 3500 kilométer hatótávolságú, s az indiai Védelmi Kutató és Fejlesztőintézet (DRDO) kifejezetten az Arihant-osztály számára fejlesztette ki a hajótest méretéhez alkalmazkodó fegyvert. Nem volt egyszerű feladat a 2010 óta hadrendben álló, szárazföldi indítású Agni–III képességeinek (3500–5000 kilométeres hatótávolság, 40 méteren belüli pontosság) elérése egy tengeralattjáróról indítható rendszerrel. Eleve sokkal kisebb a hely, így a 17 méteres Agni–III-assal szemben a K–4-es 12 méter hosszú, 1,3 méter átmérőjű, illetve közel 17 tonnás lett. Robbanófejének tömegét 2500 kilogrammra becsülik. Maradt viszont a szilárd tüzelőanyagos meghajtás elve, míg a hivatalos közlés szerint a „közel tökéletes pontosságú" célba érkezésért a lézeres giroszkópokat alkalmazó inerciális navigációs rendszer felel.

A rakéta első – 30 méterrel a víz alatt, rögzített pontonról végzett – tesztindítását még 2013 szeptemberére tűzték ki, de ezt nem részletezett hibák miatt csak 2014. március 24-én sikerült végrehajtani. Ekkor 3000 kilométerre repült a rakéta, az Indiai-óceánon kijelölt célját sikerrel elérve. Egy újabb, hivatalosan meg nem erősített, a Bengáli-öbölben végrehajtott, szintén víz alatti tesztről 2016. március 7-én számolt be az indiai sajtó. Amit viszont már a védelmi tárca is elismert: 2016. március 31-én már a 20 méterre lemerült INS ARIHANT silójából lőtték ki a K–4-est. A Visakhapatnam városának partjaitól 80 kilométerre indított rakéta 700 kilométer után csapódott a célba, a védelmi tárca szerint hajszálpontosan. A minisztérium ugyanakkor sokkal kevésbé volt közlékeny a 2017. december 17-i, sikertelen kísérletet illetően, melyről csak a civil média számolt be. Meg nem erősített hírek szerint a rakéta el sem indult a víz alatti silóból, mert elektromos tápellátási hiba lépett fel.

A Sagarika néven is ismert K–15 fejlesztése még az 1990-es évek második felében kezdődött el, kifejezetten tengeralattjárók fedélzetére szánva. A szintén a DRDO mérnökei által készített fegyver kisebb, mint a K–4-es: a 10 méter hosszú rakéta csupán 74 centiméter átmérőjű, 6-7 tonna tömegű, melyből 1000 kilogrammot tesz ki a hagyományos vagy nukleáris robbanófej.

A teszteléshez szükséges víz alatti indítóplatform 2001-re készült el, s 2008-ig legalább négy sikeres próbakilövés történt. 2008. február 26-án például 50 méter mélyről indult el a rakéta. A tizenkettedik, egyben a hadrendbe állítás előtti utolsó tesztre 2013. január 27-én került sor, amikor a 700 kilométeres hatótávolságot is sikerült elérni. Az INS ARIHANT silójából 2015. november 25-én indult útnak az első, még nem éles robbanófejjel felszerelt példány.

Hosszú az út a sikerig

A 2009-es vízre bocsátáskor a jól értesült források szerint szinte csak az üres hajótestet úsztatták ki a szárazdokkból: olyan fontos elemek, mint a reaktor egyes részei, a fegyverzet, a felderítő-, illetve megfigyelőrendszerek is hiányoztak a tengeralattjáróról. Ezt támasztja alá az is, hogy a tengeri teszteléseket csak 2014. december 13-án kezdték meg. A nagyobb hibák nélkül végzett üzemeltetést követően hivatalosan 2016 februárjának elején fejezték be a próbákat, s február 23-án hivatalosan is hadra foghatónak minősítették a hajót. A megfelelő kiképzéseket és karbantartásokat követően 2018 októberében és novemberében végül sikerrel hajtották végre az első őrjáratot, meg nem erősített értesülések szerint nukleáris töltetű rakétákkal a silókban. Természetesen sem a pontos fegyverzet, sem az egy hónapos hajózási útvonal nem ismeretes.

Fotó: internet