Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felszállt az első holland F-35-ös

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. augusztus 24. 11:39

Minden hírverés és ünnepélyes ceremónia nélkül a napokban teljesítette első repülését a Lockheed Martin Forth Worth-i gyárának területéről az első holland F–35A. Az F–001 jelzésű repülőgép első ízben augusztus 6-án, majd azt követően augusztus 7-én és 10-én is a levegőbe emelkedett. A hírt a Lockheed Martin vélhetően csak a szeptember 12-én tartandó hollandiai választások után erősíti meg – írja a Defense-Aerospace.

Hollandia az új vadászgépek beszerzésére 4,5 milliárd eurót különít el. A tervek szerint, az ötödik generációs vadászgépek első darabjai 2014-ben érkeztek volna meg, azonban ezt később 2019-re módosították. Mint ismeretes, Hollandia is vélhetően csökkenti megrendelt F–35-ösei számát a folyamatos költségnövekedések miatt, ez idáig 85 gép hadrendbe állításával számoltak.

2009-ben az ország kormánya 113,2 millió euró értékben vásárolta meg az első F–35-öst, majd később még egy példányt rendeltek.

A többi, eddig bizonytalan mennyiségű vadászgépre még nem érkezett konkrét megrendelés. A folyamatosan növekvő költségek miatt a holland parlamentben néhány képviselő már tiltakozott, valamint kezdeményezte, hogy a Hollandia szálljon ki az F–35-ös programból.

Információk szerint, a szeptemberi választásokat követően az új kormány biztosan nem lép ki a programból.

1595940611
 

Címkékvadászgép