Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadrendbe álltak az új Pilatusok Botswanában

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2013. február 14. 13:08

A svájci Pilatus vállalat a napokban hivatalosan is átadta Botswanának mind az öt PC-7 Mk.II Turbo típusú oktató-kiképzőgépet – írja a Flightglobal. Az ünnepélyes átadást február 8-án tartották.

1595949318

Az afrikai ország az új repülőgépekkel a már elavulttá vált Pilatus PC-7-eseket váltja le, melyeket még 1990-ben szerzett be. Összesen hét darab PC-7-est vásároltak, amelyekből egy balesetet szenvedett. Az elmúlt 20 év alatt a botswanai Pilatusok 28 ezer órát töltöttek a levegőben, több mint 70 ezer sikeres leszállást teljesítve.

Az új repülőgépek átadását követően a kiöregedett PC-7-eseket kivonták a hadrendből.

A botswanai védelmi minisztérium a PC-7 Mk.II-eseket még 2011 áprilisában rendelte meg, az üzlet összértéke 45,2 millió dollár volt. A szerződés magába foglalta a hajózók és a műszakiak kiképzését, a pótalkatrészeket, és a földi kiszolgáló berendezéseket is. A Botswanai Légierő az új oktató-kiképzőgépeket elsősorban az F-5-ösökre kerülő pilóták kiképzésére kívánja használni.

Címkékhaditechnika