Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Égi Huszár

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. február 14. 12:05

Pápán csak úgy emlegetik: Huszár tanár úr. Való igaz, a 85 éves Huszár János életének jelentősebb részét a katedrán és könyvek, illetve helytörténeti munkák megírásával töltötte. 1944-ben azonban a fronton, ejtőernyősként szolgált…

1595949317
Igen, Huszár János ejtőernyősként szolgált, noha a régi fényképek tanúsága szerint ősei mind lövészek voltak. Az is igaz, hogy János bácsi annak idején a helyi líceumban tanulva nem nagyon gondolt a katonaságra, bár a pápai ejtőernyősökkel már akkor is jó kapcsolatot ápoltak.
A változás szele a háború előtt elérte az intézményt: mivel a terület-visszacsatolások után Erdélyben és a Felvidéken tanítókra volt szükség, így az iskolát átalakították tanítóképzővé. 1944 szeptemberében, a tanév kezdetén, Huszár János társaival együtt tehát már tanítóképzőbe járt. Csakhogy a tanév meglehetősen rövidre sikerült, mert jött a „világvége".

Október 15-én lezárult az oktatás. Jött a hír, hogy nem maradhatunk a városban, mert veszélyes. Minket, leventéket, be akartak vonultatni Németországba. Akkoriban az angolok és az amerikaiak már minden vonatot megtámadtak arrafelé. Kitalálták, hogy a szerelvények végére és elejére pőrekocsikat illesztenek, arra kútgyűrűket, azokba pedig négycsövű Flak-okat (légvédelmi ágyúkat) helyeznek el. Az ágyúk kezeléséhez azonban a németeknek már nem volt emberük, ezért magyar fiúkat akartak erre kiképezni – eleveníti fel az emlékeket Huszár János.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin február 15-én, pénteken megjelenő számában!)