Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Három ország közös tankerflottája

Szöveg: Trautmann Balázs (washingtoni tudósító) |  2015. május 3. 10:16

Hollandia, Lengyelország és Norvégia közösen kíván légiutántöltő repülőgépflottát kiépíteni. A tervek szerint május elején heteken belül árajánlatot kérnek az Airbustól, az A330 MRTT tanker- és szállítógép típus megvásárlására.

Mivel „széria", azaz különleges változtatásoktól mentes MRTT-ket kívánnak rendszerbe állítani, így csak az árról kell majd megegyezni a gyártóval. Az első lépcsőben 3-4 repülőgép közös vásárlásáról és hadrendbe állításáról lenne szó 2019 májusától a hollandiai Eindhoven repülőterén. Itt állomásoznak jelenleg is a holland királyi légierő KDC-10-es tanker- és szállítógépei.

1595992887

Ha további országok is csatlakoznának a programhoz, akár a vásárlásban, akár repült órák finanszírozásával, akkor a gépek száma akár 6-8 A330 MRTT-re is nőhet, amely már az európai légiutántöltő képesség komoly megnövekedését jelentené. Jelenleg nyolc MRTT-nek van helye Eindhovenben, de szükség esetén megoldható az állóhelyek számának növelése is.

A kezdeti, 3-4 gépes flotta kezdeti hadra fogható állapotát 2020 közepére szeretnék elérni a résztvevő országok.