Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irán kipróbálta új rövid hatótávolságú rakétáját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 5. 18:18

Irán sikeres kísérletet hajtott végre rövid hatótávolságú Fateh–110 rakétájának tökéletesített változatával – jelentette az Isna iráni hírügynökség a védelmi miniszter augusztus 4-i, szombati közlésére hivatkozva.

Ahmad Vahidi az iráni televízióban elmondta, hogy az új rakéta hatósugara 300 kilométer.

Az iráni hadsereg az új fegyvert csak védelmi célokra fogja bevetni, az ország célja az elrettentés – hangoztatta.

Az iráni szakemberek által tervezett Fateh–110 föld-föld rakétát 2002-ben állították hadrendbe. Az eredeti változat hatótávolsága 200 kilométer volt.

Címkékrakéta