Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katar Chinookokat rendel

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2013. május 28. 19:29

A katari védelmi minisztérium a napokban tárgyalásokba kezdett az amerikai Boeing vállalattal nyolc darab CH-47F Chinook típusú szállító helikopter vásárlásáról – írja a Jane’s.

Érdekesség, hogy a katari vezetés pontosan ugyanolyan modifikációjú forgószárnyasokat szerezne be, mint amilyet már korábban Kanada is rendelt. Tervek szerint a szerződés aláírására 2014 végén – 2015 elején kerül sor. Az üzlet értéke egyelőre nem ismeretes.

1595954794

A kanadai verzió – amely a CH-147F jelzést viseli – új törzsrésszel, nagy távolságra elegendő üzemanyagkészlettel, Honeywell T55-L-714A típusú hajtóművel, új pilótafülkével, digitális repülésvezérlő rendszerrel, jobb túlélőképességgel, páncélozott ülésekkel és az úgynevezett DIRCM (Irányított Infravörös Ellentevékenység) rendszerrel is rendelkezik.

Napjainkban a katari légierő még nem rendelkezik Chinook helikopterekkel. Szállítási feladatokra a három WS.61 Commando Mk.2 típusú forgószárnyast használnak, amelyeket még 1975-ben szereztek be. Emellett nyolc darab Commando Mk.3 típusú helikopterük is van, ezek 1982-ben álltak szolgálatba.

Címkékhaditechnika