Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kína Airshow 2012

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. november 18. 19:56

A „China International Aviation & Aerospace Exhibition” – Kína Airshow – az egyetlen olyan kereskedelemmel egybekötött nemzetközi repülőnap Kínában, amit a központi kormány is támogat.

1595944855

A repülőbemutatók mellett több kiegészítő program – kereskedelmi tárgyalások, technológiai ismertetők, szimpóziumok – várja az érdeklődőket, a lehetséges eladókat, illetve vásárlókat. A repülőnap megrendezésére 1996 óta minden páros évben kerül sor, így az idei – 2012. november 13-18. között megrendezésre kerülő ‑ már a kilencedik a sorban.

A nyitó nap repülési programjából nem hiányozhattak a „hazai" repülőgép- és helikoptergyártás prominens képviselői; a Z-10 típusú helikopter, valamint a J-10 típusú vadászrepülőgép. Az első nap legnagyobb sikerét a hazaiak mellett bizonyára az öt géppel bemutatózó „Orosz Lovagok" aratták.

1595944855