Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Levegőben az első katari F-15QA

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2020. április 25. 11:49

Április 14-én végrehajtotta első felszállását a katari légierő számára kifejlesztett F-15QA típus első példánya. A repülésre a Boeing St. Louisi gyára mellett található Lambert nemzetközi repülőtéren került sor.

1596078492

Már az első alkalommal alkalmazták a látványos, „Viking" névre hallgató függőleges felszállást, illetve a maximális 9g-s túlterheléssel történő manővereket a repülés 90 perce alatt. A gép alapvető rendszereinek és a radarjának tesztelése a tervezettnek megfelelően, sikerrel zárult.

A Boeing 2017-ben összesen 36 darab F-15QA repülőgépre kapott rendelést mintegy 6,2 milliárd dollár értékben. A személyzet kiképzését és a műszaki személyzet biztosítását egy külön szerződés keretei között biztosítja majd a Boeing.

Ez jelenleg az F-15-ös legfejlettebb alváltozata, mely ebben a kategóriában kiemelkedő előnyt biztosíthat a közel-keleti ország számára. Mindemellett a típus kifejlesztése során elvégzett munka az Egyesült Államok számára felajánlott F-15EX változat fejlesztését is előre lendítette. Itt a tervek szerint 144 gép legyártására kerülhet sor, melyek a kiöregedő C/D változatot válthatják le.

A Boeing egyébként az idei első negyedévben 39 katonai gépet szállított le, ez a tavalyi év hasonló időszakához képest (60 darab) mintegy 35%-os csökkenés. Ennek elsődleges oka az AH-64 Apache helikopterek csökkenő mennyisége, de jellemzően a többi típusból is kevesebbet adtak át.

A jelenlegi koronavírus járvány a cég számára a második negyedévben is nehézségeket hozhat, mivel a Boeing néhány telephelyén átmenetileg leállította a termelést, ez viszont nem érinti a St. Louisi gyárat ahol a vadászgépek gyártása is folyik.

Forrás: jetfly.hu