Macskák háborúja

A vallás- és hadtörténelmet végig kísérik a macskafélék. A legnagyobb kultusza házikedvenceinknek természetesen az ókori Egyiptomban volt. Bászt vagy Básztet istennőt a kezdetekben még oroszlánként ábrázolták, a későbbiekben aztán házimacska alakot vett fel. A macskákra valóban szent állatként tekintettek – egy mezőgazdasággal foglalkozó államban nem nehéz kitalálni, hogy a rágcsálók elleni harc elsődleges fegyverei éppen a doromboló jószágok voltak. A kultusz akkorára nőtt, hogy az elpusztult macskákat is bebalzsamozták és mumifikálták. Básztet istennő templomából több százezer ilyen múmiát találtak a régészek.

Ám a macskák nem minden esetben siettek az egyiptomiak segítségére. Volt, hogy akaratukon kívül ugyan, de meg is pecsételték a sorsukat. A történelem talán legkorábbi utalása a cicák hadászati jellegű felhasználására az i.e. 525-ös évhez kapcsolódik. A perzsa sereg, élén II. Kanbüszésszel (Kambúdzsija) ekkor vonult Egyiptom ellen. Miután átkeltek a Sínai-félszigeten, Peluszion városát kezdték ostromolni. Ami azt illeti, egy kegyetlen, de elég ügyes trükkel vették be könnyűszerrel a várost. A perzsák tisztában voltak azzal, hogy az egyiptomiak miként tekintenek a nyávogó négylábúakra, s azzal is, hogy egy macska megölését megbocsáthatatlan, halálos bűnnek tekintik. Kanbüszész egyszerűen megparancsolta harcosainak, hogy pajzsaikra és vértjeikre cicákat kötözzenek. (Egyes források szerint, ha elfogyott a macska, akkor ráfestettek a páncélra egyet.) Az egyiptomi harcosoknak természetesen eszük ágában sem volt fegyvert emelni szent állataikra, így rekordgyorsasággal el is vesztették a várost. Legalábbis így szól a legenda, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az egyiptomi hajóhad sem sietett a szárazföldi csapatok segítségére, míg a mellettük harcoló zsoldoshadsereg nemes egyszerűséggel átállt a perzsákhoz.

A történet az egyiptomi uralkodó, az alig egy éve trónon lévő III. Pszammetiknek fáraó szempontjából ugyanolyan szomorú véget ért, mint a szent cicák számára. A perzsák egészen Memphiszig üldözték a seregét, majd egy nagyobb ostrom után elfoglalták a várost. Kanbüszész vérfürdőt rendezett, amely az uralkodó elitet sem kímélte. Az uralkodó fiát megölette, lányát rabszolgának adta el, majd tovább vonult, hogy újabb területeket hódítson meg. Távollétében azonban lázadás tört ki, amelyben a fogva tartott Pszammetik is kulcsszerepet játszott. A perzsa király azonnal visszatért, hogy példát statuáljon. Gyakorlatilag válogatás és mérlegelés nélkül végeztette ki az embereket, köztük a rangjától megfosztott uralkodót is, aki így utolsó fáraója lett a XXVI. dinasztiának. Mégpedig – ha már állatoknál tartunk – stílusosan: Hérodotosz feljegyzése szerint egy bika vérét itatták addig Pszammetikkel, amíg az bele nem halt.