Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lezuhant egy katonai szállítógép Jemenben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 21. 16:02

Lezuhant a jemeni hadsereg egyik szállító repülőgépe november 21-én, szerdán a fővárostól, Szanaától mintegy 15 kilométerre. A fedélzetén tartózkodó tíz ember életét vesztette – jelentette be egy katonai forrás a védelmi minisztérium honlapján.

Az Antonov típusú gépnek meghibásodott egy motorja, emiatt a pilóta kényszerleszállást akart végrehajtani egy katonai támaszponton, de ez nem sikerült – tette hozzá a forrás. Egy repülőtéri nyilatkozó szerint a gép gyakorlórepülést végzett.

A gép egy kietlen területre zuhant, és a földhöz csapódás után három robbanás történt helyi lakosok szerint.

A helyszínre tűzoltók és mentők siettek, valamint a terület fölé repült egy katonai helikopter – mondták.

Az AFP fotóriportere is a helyszínre ment, és három szénné égett holttestet látott a roncsok között.