Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Májusban érkeznek az AH-6i-k Szaúd-Arábiába

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2017. február 27. 9:43

Szaúd-Arábia 2017 májusától veheti át a korábban megrendelt AH-6i Little Bird típusú könnyű-harci helikoptereit. A Jane’s Defense Weekly információi szerint, a forgószárnyasok (melyek az arizonai Mesa-ban készülnek) a Szaúd-Arábiai Nemzeti Gárda állományába kerülnek.

http://www.haborumuveszete.hu/minden-ami-repul/majusban-erkeznek-az-ah-6i-k-szaud-arabiaba
Még 2014 augusztusában az Egyesült Államok védelmi minisztériuma jóváhagyta, hogy a Foreign Military Sales (FMS) program keretein belül 24 darab AH-6i Little Bird típusú könnyű harci-helikoptert, a hozzá tartozó földi kiszolgáló berendezésekkel, értékesítsenek Szaúd-Arábia részére. Az átadások már korábbra, 2016 júliusára voltak időzítve, azonban a Boeing átütemezte azt, ugyanis elsőként az UH-60M-eket és az AH-64E Guardian Apache-okat szállították le.

1596028238

A hírhez kapcsolódik, hogy rövidesen (amint megérkeznek az új helikopterek) beolvad az első összevont repülő dandár a szaúdi nemzeti gárda állományába. A Jane’s Defense Weekly információi szerint, Frank Muth vezérőrnagy, az Egyesült Államok szaúdi leszállításokért felelős program vezetője, a Londonban megrendezett IQPC nemzetközi helikopteres konferencián nyilatkozott arról, hogy az ország nemzeti gárdája az Egyesült Államoktól már átvett 24 darab többcélú UH-60M Black Hawkot, illetve 12 AH-64E Guardian Apache harci helikoptert. Emellett idén májusban megérkezik a korábban megrendelt 24 gépből ez első 12, így teljesen feltöltik és megalakítják az 1. Khashm Al An összevont repülő dandárt.

A helikopterek fogadására a Hashim Al An légibázist jelölték ki, ahol az infrastruktúra kiépítése és a rendszerek modernizációja 2010-ben kezdődött meg és 2014-re lett kész. Elsőként 2013-ban kerültek a nemzeti gárdához helikopterek. Tervek szerint a 2. dandár 2019-re, míg a 3. 2021-re lesz teljes. A 2. repülő dandár a Hofuf bázisra települ majd, melynek munkálatai az idén kezdődtek meg. A 3. dandár állomáshelye pedig a Jeddah bázis lesz, melynek modernizációja 2019-ben indul. Egy 4. dandár felállítása is napirenden van, az infrastruktúra kiépítése már 42 százalékos. Ez az egység a hajózók kiképzésért lesz felelős.

Jelenlegi elképzelések szerint, a 3 összevont repülő dandár állománya 2023-ra lesz teljes, akkorra összesen 156 repülőeszközzel fognak rendelkezni. A nemzeti gárda fejlesztése mellett, a szárazföldi erőket is erősítik, napjainkig már átvettek 9 új többcélú UH-60M Black Hawkot (további 8 példányra érvényesítették az opciót), 36 darab AH-64E Guardian Apache harci helikoptert (ebből 10 a királyi gárdához tartozik), illetve 12 MD-530F Cayuse Warrior könnyű támadó forgószárnyast is.

Címkékhaditechnika