Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mauritánia átvette az első Super Tucano-kat

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. október 25. 16:03

A brazil Embraer repülőgépgyártó vállalat átadta az első A–29 Super Tucano típusú kiképző, könnyű támadó repülőgépeket a mauritániai védelmi minisztériumnak – írja a Flightglobal.

1595943630

A ceremóniát Brazíliában, az Embraer Gaviao Peixoto-i telephelyén tartották október 20-án, azonban a hírt csak most hozták nyilvánosságra. 

A mauritániai védelmi minisztérium eddig három darab Super Tucano-t vett át. Ezek a gépek az alapverziótól annyiban térnek el, hogy a mauritániai repülőgépeket elektro-optikai és infravörös berendezésekkel, levegő-föld rakéta indítására szolgáló has alatti indítósínnel, valamint szárnyba beépített gépágyúval látták el.

Az ország számára már nem lesz teljesen ismeretlen a Tucano típus, ugyanis már korábban, 2011-ben Franciaországtól is beszereztek három EMB–312-est.

A Flightglobal MiliCAS adatbázisa szerint a mauritániai légierő négy darab Aermacchi SF.260-as és három darab EMB–312-es kiképzőgépet, egy C–212-es járőr feladatkörű szállítógépet, három BN–2 Islandert, egy Basler BT–67-est és két többcélú, Z–9-es helikoptert üzemeltet.

Címkékhaditechnika