Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megérkeztek az első MH-60 Seahawkok Dániába

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2016. május 17. 22:24

Az amerikai Sikorsky vállalat május 10-én leszállította az első 3 darab többcélú, MH-60R Seahawk típusú forgószárnyast a dán haditengerészet részére.

http://www.jetfly.hu/katonai-tipusok/megerkeztek-az-elso-mh-60-seahawkok-daniaba
1596013562

A helikopterek két C-17-es szállítógép fedélzetén érkeztek meg a Karup légibázisra. Dánia még 2012 decemberében hirdette ki helikoptertenderének győztesét, ennek értelmében összesen kilenc darab MH-60R Seahawkot rendeltek, 686 millió dollár értékben. Az ár a logisztikai támogatást és a pilóták és műszakiak kiképzését is tartalmazta. A dánok számára készített első két forgószárnyas még 2015 októberében került az Egyesült Államok haditengerészetéhez, ahol még a leszállítás előtt átestek a berepülési programon, illetve felszerelték őket mindazon berendezésekkel, melyeket a dánok külön rendeltek meg.

Az új forgószárnyasok a tervek szerint 2017-ben állnak hadrendbe, ugyanis jelenleg rendszerben lévő nyolc darab Lynx Mk-90-es üzemideje akkor jár le – közel 30 év szolgálat után. Az utolsó Seahawkok 2018-ban érkezek Dániába, ahol a Karup légibázis 723-as századához kerülnek. A Seahawkokat a jövőben tengeralattjárók elleni harcra, kutató-mentő és felderítési feladatkörben, valamint a kalózok elleni harcokban kívánják bevetni.

Dánia az első európai, illetve a Földön a második olyan külföldi ország, mely az MH-60R mellett döntött, ugyanis Ausztrália 2013-ben már vásárolt 24 gépet. A típusból az Egyesült Államok a tervek szerint 291 darabot kíván beszerezni.

1596013562
Címkékhaditechnika