Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megerősített készültséget adnak a jövőben a svájci Hornetek

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2015. december 12. 19:06

A svájci illetékesek december 1-jén hozták nyilvánosságra, hogy az elkövetkezendő öt évben fokozatosan erősítik meg a légvédelmi és légi rendészeti feladatokat ellátó készültséget.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/legierok/megerositett-keszultseget-adnak-a-jovoben-a-svajci-hornetek/
1596005472

Két felfegyverzett Boeing F/A-18 Hornet 15 perces készenléti idővel áll majd készültségben, melyet 2016. január 1-től egészen 2020 végéig időben egyre jobban kiterjesztenek. Az első három évben reggel 8-tól este 18 óráig, 2019-től reggel 6-tól este 22 óráig adják a készenléti szolgálatot, végül 2020-ra elérik a teljes 24 órás készenlétet.

A gépek gyakorló és éles riasztásokat egyaránt kapnak majd az említett időszakokban, az éles feladatok során a légtérsértő repülőgépek elfogása és igazoltatása lesz a cél, míg a gyakorló feladatok során más nemzetek áthaladó gépeinek elfogása és kísérése. A gépek a nyugati országrészben található Payerne bázisról szállnak majd fel, ahol egyébként jelenleg is települnek. A megerősített szolgálat évente körülbelül 30 millió svájci frankba kerül az országnak, melynek legnagyobb része a humánerőforrás többletköltsége. Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy 2020 után mi lesz a készültség további sorsa.