Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Végéhez közeledik a harmadik Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam

Szöveg: MH BHD |  2015. december 12. 17:48

A harmadszorra megrendezett Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam (ÖVAT) vezénylő zászlósai felkészítésen vettek részt az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál.

1596005471

Az ÖVAT hallgatói – összesen tizenhárman – Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián vesznek részt az altisztképzés legmagasabb szintű tanfolyamán. A kurzus január 15-én ér véget.

A tanfolyam egyik foglalkozását a helyőrségdandárnál rendezték meg. A hallgatókat Baráth Ernő ezredes, az alakulat megbízott parancsnoka köszöntötte.

1596005471

Az ezredes előadásában bemutatta a dandár állományát, alaptevékenységeit, feladatrendszerét, céljait, hagyományait, és kiemelte a különböző együttműködéseit más szervezetekkel. „Azon vagyunk, hogy a velünk szemben támasztott elvárásoknak megfeleljünk, illetve, hogy az általunk ellátott szervezetek azt érezzék, hogy a dandár értük van" – mondta a megbízott parancsnoka.

Az előadásokat követően a vezénylőzászlósok  megtekintették a Petőfi laktanyát, megismerkedtek az itt elhelyezett alegységekkel. 

1596005472

Fotó: Szabó Lajos zászlós