Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem kell az emirátusoknak a Typhoon

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2013. december 22. 20:36

Az Egyesült Arab Emirátusok védelmi minisztériuma a napokban határozottan elállt az európai Eurofighter Typhoon vásárlásától – írja a Jane’s. Információik szerint, a tárgyalások az emirátusok és a brit BAE Systems vállalat között, eddig ismeretlen körülmények miatt, megszakadtak. Mint ismeretes, a felek már 2011 óta próbáltak dűlőre jutni.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/tipusok/nem-kell-az-emiratusoknak-a-typhoon/
1595964672

Eurofighter Typhoon Dubaj felett

Az Egyesült Arab Emirátusok 2011 novemberében írta ki a 60 új vadászrepülőgép beszerzésére irányuló tenderét, melyen az említett európai Eurofighter Typhoon, a francia Rafale, valamint az amerikai F-16 Fighting Falcon és az F/A-18E/F Super Hornet versenyez egymással. Az emirátusoki Mirage 2000-9-esek – melyek leváltására érkezne az új típus – 2015-ig tarthatóak hadrendben. Konkrét szerződés aláírására vélhetően 2015-2016-ban kerülhet sor, az első új típus leszállítása 2017-ben kezdődhet meg. A nyertesnek továbbá 90 pilóta kiképzését is vállalnia kell.

2013 februárjában az emirátusok arról számolt be, hogy rövidesen kiválasztják a Mirage 2000-9-esek váltótípusát, mely vagy a Rafale, vagy a Eurofighter Typhoon lesz. A Rafale nyerési esélyei azért is érdekesek, ugyanis még 2011 novemberében az Arab-félsziget délkeleti részén fekvő ország azt nyilatkozta, hogy a francia Dassault Aviation ajánlata nem „versenyképes". Később a döntést azzal magyarázták, hogy a megbeszéléseket a repülőgép magas ára miatt, valamint a franciák versenyképtelen ajánlatai miatt függesztették fel.

Az ország légiereje 64 darab Mirage 2000-9-est tart hadrendben.

Címkékhaditechnika