Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irakban magas rangú katonatisztek vesztették életüket a harcokban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. december 22. 18:32

Legalább tizenöt iraki katona, köztük több magas rangú katonatiszt meghalt, amikor támadást indítottak a szélsőséges iszlamisták egyik búvóhelye ellen Bagdadtól nyugatra – közölték december 21-én, szombaton az iraki hadsereg illetékesei.

A támadásban Mohamed al-Karavi vezérőrnagy, az iraki hadsereg hetedik hadosztályának parancsnoka, s mellette a hadosztály egyik dandártábornoka, valamint három további katonatiszt és néhány katona vesztette életét. A hadsereg akciója az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnyának egyik búvóhelye ellen irányult az Irak nyugati részén fekvő Anbar tartományban.

A szélsőséges fegyveresek csapdát állítottak a katonáknak: amikor a hadsereg a Rutba városában lévő épületet ostrom alá vette, három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, és több, különféle tárgyakra erősített robbanószerkezet lépett működésbe.

A védelmi minisztérium internetes oldalán közzétette: a támadást azután indították, hogy tudomásukra jutott, az al-Kaida terrorhálózat kiképzőtábort nyitott a helyszínen, hogy több mint hatvan terroristát képezzenek ki házi készítésű pokolgépek és robbanóanyagokkal felszerelt övek készítésére.

A Reuters hírügynökség adatai szerint további harminckét ember megsebesült a támadásban.

Núri al-Máliki miniszterelnök további csapatokat rendelt a szunnita többségű, ingatag közbiztonsági helyzetű tartományba, hogy elfogják a merényletért felelős, s utóbb elmenekülő fegyvereseket – közölte egy katonatiszt.

Az incidens elkövetését egyelőre nem vállalta magára senki, öngyilkos merényleteket a térségben azonban többnyire az al-Kaida iraki szárnya, a Szíriában is tevékenykedő Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű csoport tagjai hajtanak végre.

Egy további szombati támadásban életét vesztette a Bagdadtól 300 kilométerre északra fekvő Sarkat rendőrfőnöke, amikor út menti pokolgép robbant a biztonsági erőket szállító konvoj mellett.

Az iraki fővároshoz közeli Falludzsa városában szombaton egy fegyveres tüzet nyitott egy rendőrségi ellenőrzőpontra, a támadásban négy rendőr meghalt.

Az ország északi részén fekvő Kirkuk közelében két aknavetőgránát csapódott egy katonai bázis területére, két katona halálát okozva.

Bagdadtól délre, Latifíja városában egy aknavetőgránát síita zarándokok egy csoportját találta el, amely Kerbela szent városába tartott.

Az utóbbi időben az al-Kaidához köthető szunnita fegyveresek fokozták támadásaikat a síiták vezette iraki kormány és tisztségviselőik ellen.