Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nőtt az izraeli fegyverexport

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 11. 10:09

Tavaly húsz százalékkal emelkedett és hétmilliárd dolláros (mintegy 1400 milliárd forintos) csúcsot könyvelhetett el Izrael fegyvereladása a védelmi minisztérium előzetes becslése szerint – írta január 10-ei, csütörtöki számában a Háárec című baloldali napilap.

2009 óta a világ rangsorában a negyedik és a hatodik hely között ingadozott az izraeli fegyverexport. A legtöbbet Amerikába és Európába szállítják, utánuk Délkelet-Ázsia és Dél-Amerika vesz izraeli hadiipari cikkeket. Afrikába csak elvétve exportálnak fegyvereket a zsidó államból a cikk szerint.

A tavalyi csúcs elsősorban egy egymilliárd dolláros olasz üzletnek köszönhető, ugyanis kölcsönös beszerzési megállapodás révén Izrael új oktatógépeket vesz Rómától, cserébe pedig hasonló értékben adja el az izraeli hadiipar termékeit: légvédelmi berendezéseket és egy kémműholdat.

A védelmi minisztérium múlt heti értekezletén Udi Sani, a minisztérium igazgatója bejelentette, hogy idén Azerbajdzsánban, Lengyelországban, Vietnamban és Brazíliában számítanak növekedésre. A fegyvereladások növelése a minisztérium egyik legfőbb célja, amely a helyi védelmi kiadások csökkentése mellett javítja az ország gazdasági mutatóit is – mondta az igazgató.

Izrael az egész világra kiterjedő gazdasági válság közepette tudta növelni fegyverexportját, miközben 2008 óta számos ország csökkentette hadikiadásait, és Amerika idei költségvetése is a fegyverbehozatal mérséklését irányozta elő. Ez hatással lehet Izraelre, mert az amerikai fegyvergyártók a világpiaci versenyt fokozva a hazai piac helyett külföldi vevőket keresnek kapacitásaik kihasználására.

Az izraeli védelmi minisztérium azt tervezi, hogy a befektetések növelésével, valamint a kis-és közepes gyárak támogatásával néhány éven belül eléri az évi tízmilliárd dollárost exportot. A minisztérium közlése szerint minden fegyvereladást egyeztetnek a külügyi tárcával, és nem engedélyezik az eladást olyan országokba, ahol nem tartják tiszteletben az alapvető emberi jogokat.

Címkékhadiipar