Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyolc új fregatt Törökországnak

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2012. december 24. 11:34

A török védelmi minisztérium kész közel hétmilliárd dollárt elkülöníteni nyolc darab TF2000 elnevezésű fregatt építésére – írja a Defense News.

1595946908

Információk szerint a projektet két etapban valósítják meg, az elsőben valamely nemzetközi vállalat segítségével négy ilyen hajót építenék, majd a második etap során további négy darab készülne el.

A török haditechnikai beszerzésekért felelős ügynökség, az SSM partnere az új fregatt létrehozásában a Lockheed Martin, a BAE Systems vagy a Navantia vállalat valamelyike lehet. Az utolsó, nyolcadik hajót a török haditengerészet tervek szerint 2023 végén veheti át.
A programban természetesen részt vesz a török Aselsan vállalat is, mely napjainkban radarok gyártásával foglalkozik.

A TF2000 projekt fejlesztését még az 1990-es évek közepén kezdték meg. A hajó tervezett vízkiszorítása hat tonna, sebessége 28 csomó. Fegyverzetét szárnyas és légvédelmi rakéták alkothatják, jelenleg tárgyalások folynak az Egyesült Államokkal az SM–2-es rakéták beszerzéséről. Az TF2000-esek fedélzetén tervek szerint többcélú S-70B2 Seahawk helikopterek, illetve pilóta nélküli repülő eszközök állomásoznak majd.

Az SSM hozzátette, hogy a TF2000-es az utolsó olyan program, melyben még külföldi vállalatok vesznek részt, a jövőben a hajók gyártását és fejlesztését kizárólag török vállalatok végzik.