Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Önállóan, csúcstechnikát!

Szöveg: Trautmann Balázs |  2019. április 15. 20:50

Az indiai haditengerészet igen ambiciózus programot indított el. Olyan, nehezen észlelhető kialakítású, hagyományos dízel-elektromos meghajtású, a most épülő Kalvari-osztálynál legalább 50 százalékkal nagyobb tengeralattjárót kívánnak hadrendbe állítani, melyekről saját fejlesztésű, s legalább 500 kilométeres hatótávolságú cirkálórakétákat is el lehet indítani.

1599201269
A tervek szerint a külföldi segítséggel, de hazai építéssel készülő hajókból hatot állítanak majd hadrendbe, 500 milliárd rúpia költséggel. A Projekt-75 nevet kapott program során most került sor a kiválasztott külföldi gyártók és hazai, együttműködésre alkalmas partnervállalatok számára megírt ajánlatkérő dokumentumok elküldésére.

A fegyverzettel szemben támasztott követelmények kifejezetten erősek: a nehéz torpedóvető csövekbe tölthető 18, irányított torpedó és a hajók elleni irányított rakéták mellett legalább 12 darab, legalább 500 kilométeres hatótávolságú cirkálórakétát kell elhelyezni a hajón. Szakértők szerint a Projekt-75 elsősorban már nem Pakisztán, hanem a viharos gyorsasággal növekvő és modernizálódó kínai haditengerészet elleni válaszlépésként értékelendő.