Pontosabban, messzire
Szöveg: Trautmann Balázs | 2016. január 26. 9:17A tüzérség a csatamezők királynője – tartja a régi katonabölcselet. A királynő egyre okosabb és halálosabb lett, köszönhetően a lövegek, de legfőképpen a tüzérségi lőszerek fejlődésének.
A második világháborúról a félelmetes orosz tüzérség juthat elsőként az eszünkbe, ha a keleti hadszíntér öldöklő küzdelmeire gondolunk. A Katyusa néven ismertté és rettegetté vált rakéta-sorozatvetők, illetve az offenzívákat több tízezres számban támogató tüzérségi lövegek hatása elsöprő volt. A hidegháború során már a lövegek pontossága, hatékonysága, így támadóereje is nőtt. Nem véletlenül: minél kevesebb lövedékkel lehet megsemmisíteni a kijelölt célpontot vagy területet, annál kevesebb lövegre, az azt kiszolgáló tüzérre van szükség. S persze a logisztikai feladat is könnyebb: kevesebb lőszert kell a hadszíntérre szállítani.
Saját erőből
A ló-, majd később gépjármű vontatású tüzérség több évszázados képét a második világháborúban megjelent önjáró lövegek változtatták meg – örökre. A hadviselő felek szinte mindegyike kifejlesztett olyan lánctalpas, páncélozott önjáró tüzérségi eszközöket, amelyekkel a gyorsan változó frontvonalakon az eddigieknél hatékonyabban lehetett támogatni a saját erők előretörését. A Wehrmacht-nál hadrendbe állt Wespe és Hummel, a brit Sexton és az amerikai M7 Priest önjáró lövegek kialakításánál a már meglévő harckocsik alvázát használták fel a mérnökök. A világégés lezárása után két irányban is fejlődtek a tüzérségi eszközök. Az önjáró lövegek mind jobb páncélvédelemmel, továbbá egyre nagyobb mozgékonysággal és tűzerővel rendelkeztek. A hagyományos, vontatott tüzérség eszköztárában pedig megjelentek a könnyebb, helikopter alatt függesztve is szállítható lövegek.
2Sz19 Mszta-Sz: a precíziós csapásmérésre is képes orosz tüzérségi eszköz.
Fejlődtek a lőszerek is: irányítható, a kilövés után a pályáját korrigálni képes tüzérségi lövedékeket gyártottak, majd állítottak hadrendbe. Elsőként az amerikai hadsereg alkalmazott ilyen eszközt, a félaktív lézeres irányítású M712 Copperhead-et. A 155 milliméter űrméretű lőszer célra irányításához külső segítségre volt szükség: a célpont lézeres megjelölésére. A Copperhead-et kétféle módon lehetett alkalmazni. Ha az időjárási viszonyok megengedték, azaz a levegő tiszta (nem párás vagy poros, ami szétszórná és elnyelné a lézersugarat), valamint a felhőalap is kellően magas volt, akkor célpontjának előre kalkulált helyét ballisztikus pályán közelítette meg. A célponttól három kilométerre aktivizálódott az irányítórendszer, nyíltak ki az apró vezetőszárnyak és a lövedék követni kezdte a lézeres célmegjelölést. Ha azonban az időjárási viszonyok kedvezőtlenek voltak, akkor a ballisztikus pálya egy előre meghatározott pontján kinyíltak a vezetőszárnyak és a lövedék elkezdett ,,vitorlázórepülni" a célpont felé. A lövedék fedélzeti önirányító rendszere olyan szögben irányította magát a célpontra, amely az adott időjárási helyzetben a legnagyobb esélyt adta a visszavert lézersugár észlelésére és követésére. A rendszer arra is figyelt, hogy a végső fázisban legyen elég sebesség a manőverezéshez.
Az orosz Krasznopol irányított tüzérségi lövedék.
A Copperhead az 1991-es Sivatagi Vihar hadműveletben mutatkozott be; akkor közel százat használtak fel a különleges lőszerből. Alkalmazták még a 2003-as Iraki Szabadság hadműveletben is, de mára már felváltotta az M982 Excalibur család. Ez a lőszer már a NAVSTAR amerikai műholdas navigációs rendszer (GPS) adatait felhasználva vezeti rá magát az előre felderített célpontjára. A Raytheon mérnökei jelenleg is dolgoznak a lőszer Excalibur S nevet viselő, félaktív lézervezérlésű változatán, amely alkalmas előre nem ismert pozíciójú célpontok leküzdésére is.
A 155 milliméteres Excalibur család tagjait az amerikai hadsereg M109A6/A7 Paladin, a svéd Archer és a német PzH2000 önjáró lövegek, illetve az amerikai M198 és a modernebb, könnyebb M777 vontatott löveg tüzérei is korlátozás nélkül használhatják feladataik végrehajtásához – a hivatalos adatok szerint 20 méter, ám a tesztek alapján kevesebb mint 5 méter pontossággal. A lőszertípust az Egyesült Államokon kívül Ausztrália, Hollandia, Kanada és Svédország is hadrendbe állította.
A közeli légitámogatás nem váltotta ki teljesen a tüzérséget.
Az orosz válasz
A Copperhead kifejlesztése mellett persze nem mehetett el szó nélkül a Szovjetunió. A hidegháború során – a hírszerző tisztek munkájának eredményeként – mindvégig pontos információkkal rendelkeztek Moszkvában az M712-es lőszerről. A 2K25 Krasznopol tüzérségi rendszer 30F39 lövedéke is a már bevált félaktív lézeres irányítórendszert használja, azaz itt is szükség van a célpont külső felderítésére és megjelölésére. A 20 kilométer hatótávolságú lőszer érzékelőfeje megfelelő időjárási körülmények között 5 kilométeres távolságból képes észlelni a számára kijelölt célpontot. A célpont helyzetének meghatározása után a lövedéket a klasszikus tüzérségi irányzással lövik ki, majd az a célpont felé közeledve, a lézervezérlést észlelve, irányítja magát a kinyílt vezetőszárnyak segítségével a becsapódásig.
Többféle töltetű lőszerre is felszerelhető az Excalibur.
A 152 milliméter űrméretű lövedékeket 1986-tól állította hadrendbe a szovjet, majd az orosz hadsereg. A lőszert szinte az összes ismert orosz tüzérségi eszköz használhatja, így a D–20-as ágyútarack és a modernebb 2A65 Mszta-B, illetve a 2Sz3 Akácija önjáró löveg is. A fejlesztés persze nem állt le: a 2K25M (Modernizácija) továbbfejlesztett változatának lőszere rövidebb, így a 2Sz19 Mszta-Sz automata töltőrendszere is alkalmazhatja. Kialakítottak egy 155 milliméteres változatot is, gondolva a nyugati lövegeket alkalmazó országok piacaira is. Kína például mind a 152 milliméteres eredeti, mind a 155 milliméteres modernizált változatot gyártja licenc alapján, de számos afrikai és ázsiai ország is megvásárolta az orosz irányított lőszert.
Pontosságot mindenhova!
Az amerikai légierőnél látványosan bevált az a módszer, hogy a hagyományos bombákat utólag felrögzíthető irányítókészlettel teszik intelligens, irányított fegyverré. Ennek megfelelő megoldáson dolgozik az amerikai hadsereg is, csak éppen a 155 milliméteres lőszerekkel kapcsolatban. A M549A1 és a M795 lőszerekre az ATK cég fejleszti az XM1156 műholdas vezérlésű precíziós irányítókészletet, amelynek fő előnye az ára. Míg az Excalibur 70 ezer dolláros áron vásárolható meg darabonként, ezt az összeget az ATK az XM1156 esetén 15 ezer dollár alá szeretné levinni. Igaz, az alacsonyabb árhoz kisebb teljesítmény párosul. Az ATK 50 méteres pontosságot ígér, melyet a mérnökök szándékai szerint 30 méterre lehet majd javítani a későbbiekben. Igaz, a tesztelések során – megfelelő körülmények között – sikerült 12 méteres pontosságot is elérni. Az XM1156 egyelőre csak a 777A2 vontatott, illetve az M109A6/A7 Paladin önjáró löveggel kompatíbilis.
Az M982 Excalibur GPS-adatokat felhasználva vezeti rá magát a célpontjára.
Az elektronika, a számítástechnika fejlődésével mára már lehetővé vált a jóval kisebb kaliberű aknavetőlőszerek irányítása is. Az ATK már említett XM1156-os rendszerének elemeit használták a 120 milliméteres aknavetőlőszerhez gyártott XM395-ös rendszer esetében. A szintén műholdas navigációs rendszert alkalmazó lőszer 7 ezer méterről 5 méteres pontossággal ér célba. A fejlesztés igen sürgős volt: az afganisztáni, majd iraki tapasztalatok miatt az amerikai hadsereg 2009 februárjában indította el a beszerzést, majd 2011 márciusában vette át az első, sorozatgyártott irányítókészleteket. A fegyvert 2012 júliusában, Afganisztánban alkalmazták először. A körülbelül 10 ezer dolláros eszközből 5480 darabot vásárolt az amerikai hadsereg, amely, köszönhetően az afganisztáni kedvező tapasztalatoknak, már a továbbfejlesztett változaton dolgozik.
