Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeres indítás

Szöveg: Trautmann Balázs |  2020. május 13. 12:13

Dél-Koreai sajtóértesülések szerint megtörtént a Hyunmoo-4 hadszíntéri ballisztikus rakéta első indítása.

1596079125

A 800 kilométeresre becsült hatótávolságú, egy tonnás tömegű, hagyományos robbanótöltettel felszerelhető fegyvert az állami Védelmi Fejlesztő Ügynökség Anheung melletti lőteréről indították el.

A Hyunmoo-4 alapvető feladata az esetleges észak-koreai támadás elleni elrettentés lesz, hiszen az ország területének jelentős része, így a főváros, Phenjan is könnyedén elérhető lesz, köszönhetően a már említett, 800 kilométeres hatótávolságának. Ennek elérését, illetve az 1000 kilogrammos robbanótöltet alkalmazását az a 2017-es egyezmény tette lehetővé, mely Donald Trump döntésének köszönhetően minden, a dél-koreai rakétákra eddig vonatkozó korlátozást vagy megkötést eltörölt.

Kép forrása: thediplomat.com