Tíz legendás harckocsi

A Mark-1 brit nehéz harckocsi volt az első a világon, amelyet a fronton is bevetettek, így nem volt nehéz hírnévre szert tennie, hiszen nem volt még jelen konkurencia. Azért fejlesztették ki, hogy áttörje a megmerevedett frontokat és véget vessen az első világháború végtelennek tűnő állóháborúinak. Első bevetésükre 1916. szeptember 15-én a somme-i fronton, Martinpuich és Combles települések között került sor. A harckocsik sikeresen vizsgáztak, néhány óra leforgása alatt többet haladtak előre, mint amire a gyalogság hosszú és véres harcok alatt képes lett volna. Ettől kezdve nagyobb számban használtak harckocsikat a nyugati fronton.

A második világháborús német Tigris-páncélos neve rövid idő alatt a legyőzhetetlenség szinonimája lett. Hírnevét kiemelkedő páncélvédettségének és nagy teljesítményű, nyolcvannyolc milliméteres lövegének köszönhette. A Panzerkampfvagen VI 1942 augusztusában jelent meg először a harctéren, Leningrádhoz közel, a Ladoga-tó térségében. A típus sikerének és elrettentő erejének köszönhetően hamarosan az összes harctéren megjelent. A legyőzhetetlen páncélos hírneve a háború után sem csorbult, számos háborús film és könyv őrzi a mai napig.

Formabontó harckocsit alkottak a franciák

Nem csak az angoloknak sikerült újdonságokat kitalálni az első világháborús harckocsik „frontján", a franciáknak is sikerült formabontó páncélost összerakniuk. Az FT-17-es méretei ugyan alulmúlták kortársaiét, ám annyi mértékadó újdonságot alkalmaztak rajta, hogy sokan ezt a típust tartják a világ első modern harckocsijának. Bár mindössze ketten kellettek az üzemeltetéshez, a torony és a benne elhelyezett löveg mellett olyan részleteket vonultatott fel, mint a parancsnoki kupola, illetve a páncélos küzdőterét és a hajtóművet elválasztó páncélzat. A típus sikerét az is mutatja, hogy bár évtizedekig állt szolgálatban a világ legkülönbözőbb országaiban és számos változat készült belőle, az eredeti konstrukció mindvégig változatlan maradt.

Sok lúd disznót győz…

Az M4 Sherman közepes harckocsit az Egyesült Államokban fejlesztették ki. A kicsi és mozgékony harcjármű hamar elterjedt a szövetségesek hadseregeiben is, olyan sokat gyártottak belőle, hogy végül ez lett a háború legelterjedtebb páncélosa, amely az összes frontot megjárta. A sokoldalú járműnek számos változata volt, például használták lángszóróval felfegyverezve is. Karrierjének nem vetett véget a békekötés sem, 1945 után is számos konfliktusban felbukkant, például az arab-izraeli háborúkban is bevetették.

T-34, a szovjetek legsikeresebb harckocsija

Kétségkívül a T–34-es közepes harckocsi volt a második világháború legsikeresebb, és legnagyobb példányban gyártott szovjet páncélosa. Tervezőinek sikerült megteremteni a harckocsikat jellemző három alapvető tulajdonság – mozgékonyság, tűzerő, páncélvédettség – összhangját, emellett viszonylag egyszerű volt legyártani és kezelni. 1941 nyarán a németeket igencsak meglepte a T–34-esekkel való találkozás. Harminchét milliméteres páncéltörő lövegük teljesen hatástalannak bizonyult a szovjet harckocsik ellen, lövedékei valósággal lepattantak róluk. Volt olyan T–34 amely húsznál is több találatot kapott és még folytatta a tüzelést. A Panzer III-as harckocsiknak szemtől szemben szintén nem volt esélyük a T–34-esek ellen.

Párduc, a legmodernebb német harckocsi

A Párduc, vagyis a Panzerkampfvagen V volt a németek legmodernebb harckocsija a második világháborúban. Fejlesztésének az volt a célja, hogy csökkentse a német páncélosok veszteségeit a keleti fronton, mivel a szovjetek modern T–34-esei megtizedelték a német PzKpfw III és IV-eseket. A harckocsit tűzerejének, páncélzatának valamint mozgékonyságának az aránya magasan az átlag fölé emelte így ez lett a második világháború egyik leghatékonyabb harckocsija, dacára a szövetségesek nyomasztó létszámfölényének. Az amerikai hadsereg statisztikája szerint egy „Párduc" kilövése öt Sherman, vagy kilenc T–34 elvesztésébe került. Gyenge pontja a meglehetősen vékony oldalpáncélzat volt. A németek ezért a páncélostámadások alkalmával oldalról rohamlövegekkel fedezték a támadó Panther-eket.

Tigrisvadásznak szánták a Sztálin nevét viselő harckocsikat

Az ISZ-1-et az elavult KV sorozat leváltására tervezték, de alig készült el, a szovjet mérnökök máris nekiláttak egy továbbfejlesztett változat tervezésének. A fejlesztésre azért volt szükség, mert a kurszki csata bebizonyította, hogy a szovjet páncélosok tűzerő és páncélzat terén egyaránt hátrányba kerültek a német páncélosok új generációjával, vagyis a Panzer V Párduc és a Panzer VI Tigris harckocsikkal szemben. Felmerült tehát az igény egy nagyobb tűzerővel rendelkező szovjet nehéz páncélos megépítésére, amely sikerrel veheti fel a versenyt az újabb német közepes és nehéz harckocsikkal. A fenyegetés miatt a fejlesztési munkálatokat és a teszteket a lehető legrövidebb időn belül el kellett végezni, ezért a szovjet mérnökök az ISZ–1-es harckocsi továbbfejlesztése mellett döntöttek.

A Varsói szerződés első rendszeresített harckocsija

A T-54-est a második világháború végén kezdték el fejleszteni a Szovjetunióban, a prototípusa 1945-ben készült el. Miután elkezdődött a hidegháború, és létrejött a Keleti blokk katonai szervezete, a Varsói Szerződés, a T-54 lett az első rendszeresített harckocsija. Javított változatával, a T–55-ös változatával együtt máig a legnagyobb példányszámban gyártott harckocsi, közel százezer darab készült belőle.

A legsikeresebb amerikai harckocsi

Régóta az M1 Abrams számít a legsikeresebb amerikai harckocsinak, amely az Amerikai Egyesült Államok hadseregének és tengerészgyalogságának is fő típusa. 1980-ban állították szolgálatba, azóta három fő változatát rendszeresítették. Fejlesztése alatt a tervezők egy esetleges Szovjetunió elleni háborút tartottak szem előtt, végül az Abramsokat a Közel-Keleten vetették be először a sivatagi Vihar hadművelet során. Az M1-ek jól szerepeltek a harcokban, Szaddam Husszein T-72-esei nem sok kárt tudtak tenni bennük.

Távolsági rekordot állított fel a Challenger

Challenger 1 közepes harckocsit a Brit Szárazföldi Erők használták a nyolcvanas-kilencvenes években. Az első-öbölháború alatt a britek száznyolcvan Challengert vittek Szaúd-Arábiába, és „Granby" hadművelet során vetették be őket. A harckocsik igen jól szerepeltek. Megsemmisítettek háromszáz ellenséges páncélozott járművet anélkül, hogy veszteséget kellett volna elkönyvelniük. Rekordot is sikerült felállítani a típussal, a történelem legnagyobb távolságú harckocsi – harckocsi elleni küzdelmét ugyanis egy Challenger tartja, amely egy iraki tankot angol források szerint több, mint öt kilométeres távolságból lőtt ki.

(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)