Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Útnak indult a három utolsó F–16-os Marokkóba

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. szeptember 2. 16:34

A Marokkó által megrendelt 24 darabos F–16-os flotta teljessé vált, hiszen a három utolsó gép augusztus 22-én felsorakozott a Fort Worth-i betonon, ezt követően pedig a gépeket átrepülték az afrikai országba. Marokkó már a 25. nemzet a sorban, mely az F–16-os mellett tette le a voksát. A Marokkói Királyi Légierő részére gyártott utolsó példány március 15-én teljesítette első felszállását.

A marokkói vadászgép tender 2007 nyarán érkezett fordulópontjához, ekkor hozták nyilvánosságra, hogy az amerikai F–16-os vagy a francia Rafale kerülhet ki győztesként. A védelmi minisztérium végül a Lockheed Martinnal állapodott meg, melynek értelmében 24 darab (18 együléses és 6 kétüléses) Block 50/52 változatú, P&W F100–229 típusú hajtóművekkel szerelt F–16-ost vásároltak. A harci repülőgépek beszerzésének összértéke – a hozzá tartozó földi kiszolgáló berendezések, a fegyverzet, a sisakcélzók és a különféle felderítő és célmegjelölő konténerekkel együtt – eléri a 2,6 milliárd dollárt.

Az első együléses marokkói F–16-os 2010. október 12-én, míg az első kétüléses gép november 10-én repült először. A marokkói pilóták az arizonai Tucson légibázison, a 162. Vadászrepülő Ezred állományától sajátították el a szükséges ismereteket.

A Marokkói Királyi Légierő új F–16-os flottája Marrakesh-től 58 kilométerre, délre, a Ben Guerir légibázison állomásozik majd. Az F–16-osok mellett 24 darab T–6C kiképző gép vásárlása is folyamatban van Marokkó légierejénél.

1595940938