Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kultúra - 4. oldal

Cikkek
IAC_511

Inter arma caritas – 511. adás

2024. február 25. 7:11

„Meghajtom bűnbánón fejem S mit rég' tevék, imádkozom. Általnyilallik lelkemen Egy rég' nem érzett fájdalom. Egy rég'nem érzett fájdalom Imára szólit engemet, Hisz' örömtől imádkoznom Oly régen-régen nem lehet.” Ady Endre: Hamvazószerdán című versének soraival köszönti a hallgatókat a „Fegyverek között a szeretet” műsor 511. adásában a szerkesztő, Fodor Endre.

IAC_510

Inter arma caritas – 510. adás

2024. február 24. 7:55

„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.” A rómaiakhoz írt levélből idézve köszönti a hallgatókat a „Fegyverek között a szeretet” műsor 510. adásában a szerkesztő, Fodor Endre.

donindex

Nem minden veszett oda

2024. február 18. 12:54

„A legnagyobb sikernek azt tartom, hogy sikerült átformálni az emlékezés gyakorlatát. Halott kultuszból eleven kultuszt teremtettünk. Ma azt látják a gyerekek, hogy nemcsak meghaltak, hanem haza is jöttek hőseink a háborúból” – mondta Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy, a Magyar Tüzér Egyesület elnöke, főszervező a Doni Hősök Emléktúra záróünnepségén február 16-án, Bajna főterén.

TUN_0524

A vallás és a hit nem ugyanazt jelenti

2024. február 18. 12:35

A missziós szolgálatról, keleti keresztényekről, hitről, családon belüli szerepekről és transzgenerációs mintákról beszélt többek között Sajtos Szilárd alezredes, a HM Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat kiemelt református tábori lelkésze Nyíregyházán, az „Adassék tisztelet a katonaeszménynek” és a „Hit ereje” előadás-sorozatok részeként megvalósuló kerekasztal beszélgetésen, február 14-én.

kovacs_mester_borito

A tűzben edzett férfi

2024. február 18. 7:37

A hetvenkilencedik évében járó Árgyelán János kovácsmester egy kiveszőben lévő mesterség letéteményese: a Békés vármegyében élő szakember 1959 óta foglalkozik vasmegmunkálással. Mint mondja, a kovácsmesterek valaha megbecsült iparosréteget képeztek a város életében, a mezőgazdaság mellett a hadsereg is tőlük függött.

2024_02_stefania_filmzenek_koncert_nagygabor (15)

A hangverseny, amin még Darth Vader is tiszteletét tette

2024. február 17. 7:07

Az elmúlt évtizedek legnépszerűbb filmslágereiből és megfilmesített musical előadásaiból álló repertoárral szórakoztatta a közönséget az MH Központi Zenekar február 15-én, csütörtökön Budapesten, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban. A nagysikerű, teltházas, meglepetésekben gazdag koncerten Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere és Szabó Imre alezredes, a zenekar vezető karmestere vezényelt.

szurdi1

Búcsú Szurdi Miklóstól

2024. február 16. 17:03

Életének 74. évében elhunyt Szurdi Miklós színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró, aki az Angyalbőrben című, egykor népszerű katonai televíziós sorozat alkotójaként vált ismertté.

649f037d59ab9728109098

A hit nem működhet lélek nélkül

2024. február 7. 16:07

„A mesterséges intelligencia (MI) fontos területe a hadügy, ezért sem elhanyagolható, hogy a katonalelkészek tisztán lássák a technológiával járó változásokat, felkészüljenek azokra a tünetekre, amelyek akár csak két-három múlva ütik fel a fejüket” – szögezte le Molnár József László digitális kommunikátor, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) tagja a tábori lelkészi szakmai napon tartott előadásában, Budapesten, a HM Katolikus Tábori Püspökségen, február 6-án.

IAC_509

Inter arma caritas – 509. adás

2024. február 4. 7:44

„Élni és megöregedni, az csak az igazi, ott van a dolog nyitja. Minden hősiesség a kitartásban rejlik, abban, hogy élni akarunk, nem pedig meghalni, és nagyság csak az öregségnél van. Egy fiatal lehet lángész, de nagy nem lehet. Nagyság csak az öregkor hatalmánál, tartós súlyánál és szelleménél lehetséges. Hatalom és szellem, ez az öregkor és nagyság.” Thomas Mann gondolataival köszönti a hallgatókat a „Fegyverek között a szeretet” műsor 509. adásában a szerkesztő, Fodor Endre.

65093f3a1057e554177303

„Szeretem megörökíteni az ellopott pillanatokat!”

2024. február 3. 11:47

„Igyekszem megtalálni azokat a pillanatokat, amelyek a hétköznapokban nem észrevehetőek” – mondja Kazi Antal, a HM Zrínyi Katonai Filmstúdió operatőre, akinek február 11-én, vasárnap 18 órakor nyílik kiállítása, ezúttal a Szegedi Dómban.