Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Nagy Háború belga szemmel

Szöveg: Kovács Zoltán |  2015. március 20. 11:30

Rendhagyó kiállítás nyílt meg március 19-én, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban A Nagy Háború nagy vonalakban címmel. A tárlat nemzetközi, belga és helyi aspektusból mutatja be az első világháború történetét.

1595989847

Rendhagyó kiállítást nyitott meg Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Jo Indekeu, a Belga Királyság magyarországi nagykövete és dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka március 19-én, a múzeum márványtermében. A Nagy Háború nagy vonalakban című tárlaton látható képek és a múzeum gyűjteményéből kiállított tárgyak a legfontosabb témaköröket, a jelentős csatákat és a kulcsfontosságú eseményeket mutatják be.

Mindemellett néhány kevésbé ismert epizódot is felvillantanak a megtekinthető emlékek. Bár „a szegény kicsi Belgiumot" már a háború első hónapjaiban megszállták és kifosztották, de a technológia és az orvostudomány jelentős fejlődése is ennek a háborúnak köszönhető, valamint a politikai és a szociális fejlődés is, ami többek között az általános választójog bevezetéséhez készítette elő az utat Belgiumban.

1595989847

Fotók: a szerző felvételei