Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Elfeledett remekművek”

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. november 30. 12:48

A Honvéd Férfikar ebben az évadban is elindítja háromrészes, tematikus budapesti bérletsorozatát a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. Az első előadást december 2-án, kedden este rendezik meg.

1595983569

Az „Elfeledett remekművek" című hangversenyen Brahmstól az Alt-rapszódia, Liszttől a Les morts és Brahms Rinaldo-kantátája hangzik el Strausz Kálmán, a Honvéd Férfikar Liszt-díjas karnagya vezényletével.

Az este hét órakor kezdődő koncertre a szervezők tudatosan olyan műveket választottak, ahol a költők a legnagyobbak közül valók.

1595983570
Így esett választásuk Liszt Les Morts című művére, ami Lamennais soraira íródott, aki a zeneszerző egyik legkedveltebb szerzője volt. Brahms Alt rapszódiája és Rinaldo-kantátájának szövege Goethe-művekből táplálkozik. Továbbá a Rinaldo-kantáta alapjául szolgáló szövegkönyv Goethe egyetlen, kifejezetten szövegkönyvnek született műve, amelyet a nagy zenebarát weimari nagyhercegnek írt.

A világszerte egyedülálló, 40 fős Honvéd Férfikar Európa szinte egyetlen hivatásos férfikórusa. Hangzásában összegződik a drámai erő: emocionális érzékenységgel és kifejezőerővel. Műsorrendjén egyaránt megtalálhatók a világhírű oratorikus művek, népszerű operák és örökzöld operettdallamok, valamint a férfikari „a cappella" kórusirodalom legjobb alkotásai.

A bérletsorozat további két előadását 2015-ben rendezik meg. Február 3-án a Honvéd Férfikar farsangi koncertjét hallhatják az érdeklődők Álarcosbál címmel, majd április 21-én az Operagálán találkozhatnak a nézők a férfikórussal.

(További részletek: www.honvedart.hu)

Fotó: Honvéd Férfikar