Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – 289. adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. március 16. 11:37

„A lelked csillapuló viharának észrevétlen ezer új hangja támad, süvít, sikolt, s az emlékezés keresztfáira téged feszít a honvágy és a bánat.” Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versének részletével köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

Mai adásunkban – a honvédségi híreken kívül – folytatjuk azt a beszélgetést, amelyet hallhattak már néhány adással ezelőtt dr. Hankovszky Béla vezető tábori lelkésszel. Beszélgetésünkben arról lesz szó, hogy mit tegyem az a hívő ember, aki elvált. Emellett folytatjuk majd Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását is.