Mozi: Haverok fegyverben (War Dogs)

Szöveg: Révész Béla | 2017. szeptember 24. 9:36

Két félamatőr huszonéves fegyverkereskedő a Pentagon fegyverbeszerzési pályázatainak húsosfazekáról lecsöppenő maradékokat nyalogatja, s egész jól megélnek belőle. A gond akkor kezdődik, amikor egyszer csak fejükre ömlik a fazék egész tartalma.

Egyszer rendezhetnének egy versenyt az idiótán magyarra fordított filmcímekből. A lista hosszú, ám a Haverok fegyverben ott figyelne a top 100-ban. (Maradjunk inkább a War Dogsnál, és – ha már a magyarításnál járunk – rögtön azt is elújságolhatjuk, hogy a szinkronra viszont egy rossz szavunk sem lehet. Elek Ferenc zseniálisan hozza Jonah Hill idegesítő, vinnyogó röhögését.) A magyar cím alapján valami idióta tinivígjátékra tippelhetnénk, pedig a War Dogs messze nem az. Szatírának szatíra, nagyokat lehet rajta röhögni, de az egész történetnek van valami idegesen lehangoló feelingje. Ami magából az alapszituációból ered: a Pentagon, hogy elkerülje a kartelezést és a mutyi látszatát, gyakorlatilag minden egyes fegyverbeszerzési pályázatot nyitottá tett hosszú évekkel ezelőtt. Adott egy honlap, ahol ezrével sorakoznak egymás alatt a kisebb-nagyobb tételek. Két főhősünk, Efraim Diveroli (Jonah Hill) és David Packouz (Miles Teller) a kisebb pályázatokra vadásznak, amelyeket még le tudnak bonyolítani viszonylag egyszerűen. A tortából csak morzsákat kérnek, igaz, ezekben az esetekben a morzsákkal is telezabálhatja magát az ember.

Az üzletelés akkor kezd bevadulni, amikor a két botcsinálta fegyverkereskedő egy nagyobb szállítmányt juttat el Irakba, az amerikai hadsereg részére, ráadásul mindezt egy pokoli úttal fűszerezik meg az ellenség uralta vidéken. De végrehajtják a küldetésüket, ezzel egyrészt megszerezik első nagyobb (tényleg jó nagy) bevételüket, másrészt megalapozzák kétes hírnevüket. Ezután már nem csak a morzsákra hajtanak, hanem egy jó nagy szelet tortára vágynak. Amikor észrevesznek egy pályázatot, amelyet 1 millió darab AK-lőszerre írnak ki, lecsapnak a lehetőségre. Ezt az irgalmatlan mennyiséget azonban nem lehet csak úgy beszerezni. A megoldás Albánia, ahol a kommunista rezsim bukása óta gigantikus raktárakban állnak a hadsereg készletei. Amit persze szívesen árulnak is, egymillió lőszer például nem tétel. Ezt a túlméretezett poggyászt kellene eljuttatni Afganisztánba, hogy az amerikai hadsereg a helyi erőknek oszthassa szét. A dolgok azonban nem várt fordulatot vesznek, és a két derék fegyverkereskedő egyszeriben elveszíti egyensúlyát a törvényes és törvénytelen módszerek közötti vékony ösvényen.

Todd Phillips, a Másnaposok rendezője hihetetlen magabiztosan vezényelte le a forgatást. Logikai bukfenc kevés van a filmben, csúsztatás annál több. Bár a sztori megtörtént eseményeket dolgoz fel, rengeteg olyan elem is került a moziba, amelyet inkább a fogyaszthatóság, semmint a történelmi hűség kedvéért láthatunk. Háborogni azonban nincs okunk: Phillips minden olyan mellékszálat és mellékszereplőt kigyomlált a forgatókönyvből, amely lassította volna az egyre pörgősebbé és egyre abszurdabbá váló történetmesélést. Aki benne van a mesében, az okkal van benne. (Lásd a producerként is részt vállaló Bradley Coopert, aki eszelős tekintetű fegyvernepperként tündököl három rövidke jelenetében.) A törvényszerű bukás persze elkerülhetetlen, ám az oda vezető utat a rendező stabilra, jól láthatóra és nyílegyenesre építette.

Pár szót a főszereplőkről. A két karakter közötti különbség üvöltőbb már nem is lehetne, s mindkét színész jól láthatóan élvezi, amit csinál. Tellernek jutott a színészi szempontból hálátlanabb szerep, a töprengő, agya racionálisan gondolkodó részét megőrző, családjáért aggódó fiatal kalandor ábrázolása azonban remekre sikeredett. Amit párjaként Jonah Hill művel, arra már nehezebben lehet jelzőket találni. A színész egyszerűen lubickolt ebben a szerepben. Annyira tenyérbemászó stílusú, annyira gusztustalan, annyira mocskos, hogy azt egyszerűen nem lehet nem imádni. Hill nagyon vékony jégen táncolt, de valahogyan végig sikerült elkerülni a gondolat nélküli ripacskodást. Jól megírt szövegeket és poénokat mond jó helyen, kitűnő színészi eszközökkel megtűzdelve. Talán a folyamatos színjátéka miatt még erősebbek azok a jelenetek, ahol kivételesen őszinte az őt körülvevő világgal. Alakítását a 74. Golden Globe-on jelölésre is váltotta, a díjat azonban (lehet vitatkozni jogosságán) Ryan Gosling cipelhette haza a Kaliforniai álomért.

A War Dogs nagyon erősen ajánlott film. Életrajzi dráma keveredik benne a legjobb vígjátéki elemekkel, háborús és maffia-epizódokkal nyakon löttyintve. Nagyszerű kikapcsolódás, még akkor is, ha végig érzünk valami nagyon nyugtalanítót a történettel kapcsolatban: ha erről a sztoriról egész estés mozit készítenek, milyen történetek lehetnek azok, amelyek soha nem kerültek a nyilvánosság elé?