Retro-mozi: Ellenség a kapuknál

E tudás birtokában érkezik a sztálingrádi pokolba, és azonnal tudatosul benne, hogy a túlélés érdekében óriási szüksége lesz mindenre, amit valaha is az ölésről tanult. A kezdéskor bemutatott rohamjelenetben Zajcev máris szembesül a szovjet alapelvvel: nincs visszavonulás. A németek golyózáporába hajszolt katonák vagy meghalnak vagy meghalnak, más lehetőség nincs, a visszafordulókat ugyanis saját hadseregük politikai komisszárjai mészárolják le, árulónak és dezertőrnek bélyegezve a túlélőket. Zajcev szerencséjére egy politikai tiszt, Danyilov (Joseph Fiennes) felfigyel kivételes lövésztehetségére.

Amikor Hruscsov (aki a film szerint a város védelmét irányító parancsnok volt) egyik őrjöngő-rohamában megoldási javaslatokat kér, Danyilov egy ikont, egy hőst javasol neki kiemelni a tömegből, akire a katonák felnézhetnek, aki egy közülük, és kivételességével új hitet adhat a várost ostromlóknak. Hruscsov rábólint, a propagandagépezet beindul, Zajcev pedig a minden akadályt legyőző és csak az ellenség aprításával foglalkozó katona heroikus alakjává válik. A frontújság minden újabb mesterlövész találatáról beszámol, elpusztíthatatlan szuperhősként állítva be a távcsöves vitézt.

Ebben a szituációban jelenik meg Tánya (Rachel Weisz), a gyönyörű katonalány, akibe Zajcev és Danyilov is azonnal beleszeret, valamint König őrnagy (Ed Harris), a németek mesterlövész ásza, aki a legfelsőbb vezetés parancsára kifejezetten azért jön Sztálingrádba, hogy kiiktassa a szovjetek hősét. Előbbi Zajcev barátságát, utóbbi tudását teszi próbára.

Nagyjából ennyi az alapsztori, de ez bőven elég ahhoz, hogy végeredményként egy lebilincselő háborús filmet kapjunk, amely általában minden fontosabb Top 10-es listán méltán szerepel.
Jean-Jacques Annaud nem arról híres, hogy minden évben két filmet forgat, de amikor nagy ritkán beül a rendezői székbe, rendkívül felkészülten teszi azt. Leghíresebb és legjobb mozija mindmáig A rózsa neve, amely főként azért robbantott nagyot, mert senki nem gondolta volna, hogy a könyvből ennyire érthető és izgalmas filmet lehet csinálni. Annaud itt sem akart többet a kelleténél: az Ellenség a kapuknál megdöbbentve szórakoztat, a szó legnemesebb értelmében. Nem cifrázza túl mondanivalóját, nem zsúfolja tele ideológiai mondanivalóval, nem csupaszítja le a szovjet-német konfliktust egyszerű fehérre és feketére – és legfőképpen nem rágja a néző szájába a hősiesség és a bátorság sztereotípiáit.

Koncepciójához minden és mindenki alkalmazkodott. Írt egy egyszerűségében hatásos forgatókönyvet, összeszedett egy profi stábot és egy rakás remek színészt, aztán minden hókuszpókusz nélkül elkészítette az utóbbi húsz év egyik legjobb háborús moziját.
A film természetesen nem a sztálingrádi csatáról szól. Annaud nem akart történelmi tablót, helyette egy tragikus és brutális történelmi környezetbe ágyazta be szereplőit. A történet két szála azonban (a szerelmi és a két mesterlövész közötti párbaj) pontosan érezteti azt a hangulat, amelyet a pusztulásban is embernek megmaradni igyekvők érezhettek. (Említsük meg a Pearl Harbort ellenpéldaként. Ott is minden feltétel adott volt, hogy egy lenyűgöző mozit készítsenek az alkotók, ott is egy személyes szálra épült a történet, ám a támadás fél óráját kivéve gyakorlatilag értékelhetetlen mű született.)

A König őrnagy kontra Zajcev történetre épül minden, ehhez a szituációhoz bontja ki a rendező-forgatókönyvíró a cselekmény minden további szálát. A két szembenálló kulcsfigura csatája azért is érdekes, mert szigorúan „szakmai" szempontok alapján vadásznak egymásra. Főleg Königre igaz ez. Nem gyűlöli Zajcevet, egyszerűen kihívásnak tekinti likvidálását. Magát tartja a legjobbnak, de ez nem gátolja meg abban, hogy tisztelje ellenfelét. Néhány ügyes trükkre elismerően bólint, máskor finoman elmosolyodik, ha az ő csele jött be, de ideológiai érzelmek egyáltalán nem befolyásolják.

Zajcev figurájában ez hajszálnyival bonyolultabban jelenik meg, egy darabig ugyan ő is kellő távolságból tudja kezelni a szituációt, ám amikor König sorra vadássza le bajtársait, érzelmileg is belebonyolódik a párbajba. Mindez azonban nem befolyásolja profizmusát. A felakasztott kisfiú, mint „csalétek" a végletekig felingerli ugyan, de nem engedheti meg magának, hogy érzelmei diktáljanak a következő lépésében.

A két lövész konfliktusa mesterien megírt és kivitelezett forgatókönyvi elem.
A látvány és az operatőri munka lenyűgöző. A Ryan közlegény óta trend a realisztikus, dokumentarista ábrázolás, ennek Annaud maximálisan eleget tesz. Sőt. Olyan atmoszférát teremt, hogy szinte érezni a bűzt, a mosdatlan testek, az oszló hullák és a füst szagát. A CGI-s jelenetek teljesen rendben vannak, a látvány apokaliptikus, Robert Fraisse operatőr bevethette minden tudását és trükkjét. A lehetőség adott volt, a nagytotáloktól a szuperplánig minden belefért a filmbe, a jó érzékű vágásnak köszönhetően pedig technikai értelemben egy pillanatig sem unatkozik a néző.
Más miatt sem.

Annaud higgadtan, okosan építette fel a sztorit, színészeit is ennek megfelelően válogatta össze. Bob Hoskins Hruscsovként abszolút hiteles (még akkor is, ha a későbbi diktátor történelmi szerepe a sztálingrádi ostromban egyáltalán nem az volt, amit a filmben látunk), a színész láthatóan lubickolt a dührohamokból féktelen jókedvbe váltó, a jó ötleteket és jó katonákat kíméletlenül kihasználó, rettegett Nyikita szerepében. Mellékszereplőként kiemelkedő Annaud országos cimborája, Ron Perlman, akivel a rendező már A rózsa nevében is együtt dolgozott. Perlman feltűnően furcsa arcberendezésével hódította meg a nézőket, mindez persze óriási tehetséggel párosul. Most sem okozott csalódást: Zajcev lövészkollégájaként emlékezetes alakítást nyújt, kár, hogy a kegyetlen forgatókönyvnek köszönhetően csak rövid ideig élvezhetjük játékát.

Joseph Fiennes is telitalálatnak bizonyult. Danyilov figurája a legbonyolultabb a történetben. Folyamatos küzdelemben őrlődik saját magával, hol az általa istenített ideológia jogosultságát kezdi megkérdőjelezni, hol a legjobb barátjának nője iránti szerelem miatt esik kétségbe. A komisszár hisz abban, amit csinál. Ő teremti meg a propaganda számára Zajcevet, a Hőst, akinek hatására a lankadó harci morál ismét lobogni kezd. Kreált egy teremtményt, akit azonban nem tud, de nem is akar irányítani. Barátjának tekinti, inkább némi lelkifurdalása van, hogy az egyszerű parasztgyerek szimpla „lövészi" tehetségét ilyen formában használta ki. Mindez eltörpül ahhoz a meghasonláshoz képest, amit a Tánya iránti szerelme miatt érez. Fiennes pazar játékkal ábrázolja a szenvedő, saját gondolatainak béklyójában vergődő tisztet.

Zajcev karaktere sokkal egyszerűbb. Mind Annaud, mind Jude Law azonnal átlátták a karakter lényegét, a szó jó értelmében vett egyszerűséget. A pásztorvidékről háborúba csöppent parasztgyerek azt csinálja csak, amihez a legjobban ért: vadászik. Semmiféle ideológia vagy politikai eszmei háttér nincs mögötte. Ennek megfelelően nem beszél pátoszos dolgokról, nem zagyvál a dicső kommunizmusról (ezt megteszi helyette Danyilov az újságban), és nem próbál meg okosnak látszani olyan szituációkban, amelyekben nem lehet az. Egy dologban kiváló, az ellenség lelövésében, ilyenkor viszont bámulatos helyzetfelismerő készségről és fantáziáról tesz tanúbizonyságot. Law kellően visszafogja magát a szerepéhez. Kedvelhető, sőt szerethető figurát alakít, aki tanulatlanságát a józan paraszti ésszel, nyíltsággal és ravaszsággal ellensúlyozza.

Ed Harrist mondhatni pofán csapta a szerep. König őrnagy a hideg, számító és kimért katonatiszt mintapéldánya, akinek egész lényéből árad a hűvös elegancia és a megvetés. Utóbbi mindenre és mindenkire vonatkozik. Nem Hitler miatt harcol, egyszerűen csak szereti a szakmáját. Mostani feladatát pedig különösen. A párbaj közte és Zajcev között bőven túlmutat a szovjet-német konfliktuson, túl Sztálingrádon és az egész világháborún. Mikrokörnyezetben látjuk az ősi viszályt két falkavezér között, akik mindketten ugyanolyan jó vadászok, s mindketten csak egyet akarnak: megszerezni trófeának a másik koponyáját. Harris szédületes színészi eszközökkel dolgozik: egyetlen gyilkos pillantással, félmosollyal, kezének türelmetlen, apró gesztusával is képes történeteket elmesélni. Az, hogy hideg, görényszemű nácit játszik, még édeskevés lenne ehhez a karakterhez. Úgy tölti meg élettel a figurát, hogy közben alig beszél. A film kiemelkedő jelenetei azok, amikor valamelyik rejtekhelyén gubbaszt, a távcsövet néha a szeméhez emeli, és nem csinál mást, csak várakozik. Kevesen tudnak néma jelenetben ekkora feszültséget teremteni, a néző szinte ott guggol mellette, abszurd módon azon drukkolva, hogy valaki tűnjön már fel a célkeresztben és legyen vége az idegtépő várakozásnak.

Annaud nem veszett el a részletekben. Pontosan átgondolt és előre megszerkesztett színészvezetést látunk egy rendkívül felkészült rendezőtől. Mindent alárendelt a letisztultságnak és a nemes szórakoztatásnak. Nincsenek fasiszta szemétládák és mocskos ruszkik, csupán két, egymással szemben álló hadsereg, azon belül pedig két, egymással rivalizáló katona.

Ha negatívumot kell említeni, akkor talán a film zenéjét hozhatnánk fel. James Horner zsenije elvitathatatlan, de kissé unalmas, hogy a Titanic óta minden zenéje ugyanarra a dallamvilágra épül. No, ez itt most megváltozott. Ezúttal a Schindler listájának témái köszönnek vissza, s nem mentség a mesternek, hogy nem magától, hanem kollégájától, John Williamstől kölcsönzött inspirációt. Ettől függetlenül munkája a helyén van, még ha időnként át is csap egy kis giccses könnyeztetőbe.

Egy hihető, de nem hiteles filmet láthatunk. Történelmileg rengeteg benne a pontatlanság, de (szemben vele ismét csak a Pearl Harbort említhetjük) a megvalósítás mindenért kárpótol. A film atmoszférája és összhatása lenyűgöző, nem valószínű, hogy a kezdő jelenetsort vagy a végső leszámolást bárki is könnyen elfelejti, aki egyszer látta. Az Ellenség a kapuknál nem propagandafilm, nem is pátosztól csöpögő ideológiai zűrzavar: egyszerűen egy profin kivitelezett, remek színészekkel és pazar rendezővel összehozott háborús mozi, amit bármikor újra lehet nézni.

Gyártó: Paramount Pictures

Rendező: Jean-Jacques Annaud

Író: Jean-Jacques Annaud, Alain Godard

Zeneszerző: James Horner

Operatőr: Robert Fraisse

Vágó: Humphrey Dixon, Noëlle Boisson

Szereplők: Jude Law, Joseph Fiennes, Rachel Weisz, Bob Hoskins, Ed Harris, Ron Perlman

Bemutató: 2001. február 7. (Németország)

Magyarországi bemutató: 2001. április 19.