Tíz sci-fi háború

A sci-fi előszeretettel fantáziál az előttünk álló évszázadokról, miközben keresi a világ visszatérő mintázatait. Vajon ismétli magát a történelem? A jövőben a korábbiakhoz hasonló párharcok szemtanúi leszünk? Ideologikus, vallásos motívumok vagy nyers hatalmi-gazdasági célok vezérlik majd a feleket? A technológiai újítások eddig elképzelhetetlen síkra terelik a fegyveres összecsapások színvonalát vagy kövekkel és botokkal vívjuk a ránk váró harcokat? A jövő háborúiról leginkább a sci-fi történetek beszélnek, elsősorban a filmek. Ezek közül szemezgetünk cikkünkben, tíz háborús tematika köré épülő science-fictiont ajánlunk.

1. Star Wars

Nem létezhet tízes lista kivételek nélkül. A Star Wars több szempontból is kivételes alkotás: rengeteg műfaj, köztük a western, a politikai thriller, a gengszterfilm, esetenként a horror, főként a fantasy és a sci-fi keveréke. Azért is különleges, mert nem a jövőbe, hanem az archaikus múltba, a mítoszok idejébe kalauzol. Története a félelmetes birodalom és a régi szabad köztársaság híveinek vetélkedését követi, a harc középpontjában mégsem a politika vagy a technikai eszközök összecsapása, hanem metafizikai erő áll. A kereszténység és a buddhizmus keverékéből kialakított Erő-mítosz fontosabb alakítója a galaxis életének, mint a politikai és fegyveres csatározások. A Jó és a Rossz, a Fény és a Sötétség, a szemlélődés és a cselekvés, a béke és a harag összecsapása ez. Materialista szemüvegen keresztül vizsgálva elrugaszkodott, a történelemben azonban távolról sem ismeretlen vallásháború – a Jedik és a Sithek között.

Noha az első trilógia kimagasló művészi színvonala mellett eltörpül a további produkciók jelentősége, az alapvetően izgalmas elgondolás miatt érdemes egy pillantást vetni a széria teljes ívére. Tanulságos, hogyan üresedik ki, válik technokraták gazdasági egyeztető fórumává egy patinás köztársaság. A helyébe álló elnyomó birodalom szabad választásokon születik. Romániában máig emlegetik a Kádár-rendszertől eltérő jellegű Ceaușescu-rémkorszakot, ami a hatalomtól való félelem révén tartotta össze az államot. Ilyen típusú, bár gazdaságilag kapitalisztikusabb szervezetnek tekinthető a Galaktikus Birodalom is, aminek élén szakrális kötődésű vezetők, Darth Vader és mindenekelőtt a sötétség ködébe burkolódzó Uralkodó áll. Ennek megfelelően csakis szakrális kötődésű ellenfél győzheti le őket. A birodalom szétesése után zavarodott, kaotikus állapotba jut a galaxis, miközben felmerül a kérdés, hogy vajon megsemmisíthető-e a Jedi-Sith pólus bármelyike, vagy a világ csakis kettejük egyensúlyában működhet. 

2. Dűne

A Star Wars kalandos világából áttérni a Dűne szikár, realisztikus, politikusabb univerzumába komoly váltást jelent. Abban azonban hasonlít a két produkció, hogy a materiálisan megfogható világi sík mellett feltételez egy természetfölötti erőt is. Nemcsak a katonák vagy a diplomácia, hanem a földöntúli mágia is kiveszi részét a küzdelmekből. Ráadásul a Dűne nem valami távoli dimenzióban, hanem az emberi jövőben játszódik. A könyveket szerző Frank Herbert olyan történelmet álmodott meg, amiben a technológiai robbanást, a mesterséges intelligencia legyőzését és a különböző bolygók elfoglalását követően az emberiség ismét felfedezi és régi rangjára emeli a vallást. Stílusában sokkal lassabb folyású történetről van szó, a Dűne mégis a Trónok harcához hasonlítható. Dinasztikus viszályok sorozatát követjük, míg a szabadok törzse kétségbeesetten küzd megmaradásáért. A Dűne tulajdonképpen valószerű elképzelés világunk nagyon távoli jövőjéről, ahol magas szintű, de nem kikezdhetetlen technikai környezetben léteznek hierarchikus és szabadabb társadalmak szerte a galaxisban, amik fölött Herbert szerint létezik egy természetfeletti hatalom. 

3. Az ötödik elem

A sci-fik tudományos szemléletére kevéssé jellemző a nem kézzel fogható és matematikailag leírhatatlan jelenségek elfogadása, vegyünk sorra azonban még egy klasszikust, ami előtérbe helyezi a spiritualitást. Luc Besson parodisztikus hangvételű rendezése inkább a sci-fi műfaj (és a modern média) kritikájaként fogható fel, spirituális aspektusa azonban nagyon is komoly alkotássá teszi. Ebben a műben ismételten nem fizikai, hanem transzcendentális szinten születik győzelem, amit a keresztény mintára elképzelt tökéletes, bűntelen, mindenható Megváltó hoz el a romlott emberiségnek. Ami Az ötödik elem egyéb vonatkozásait illeti, szinte az egyetlen nagyköltségvetésű európai film, aminek akciójelenetei és könnyed nyelvezete révén sikerült betörnie az amerikai piacra. Nem utolsó sorban Bruce Willis ellenállhatatlan magányos hős karaktere és Milla Jovovich misztikus, égből pottyant alakja emeli ki a filmet az egyszerű akciószekvenciák és a megosztó franciás humor tengeréből. 

4. Ragadozó

A Ragadozó  (Predator) kevéssé nevezhető elrugaszkodott filmnek, hiszen a sci-fi műfaji eszköztárából viszonylag kevés elemet vonultat fel, mégis az egyik legmegdöbbentőbb történet, ami Hollywoodban valaha napvilágot látott. Sorok között kritizálja a nyolcvanas évek Amerikájának erőkultuszát és hidegháborús lelkületét. A cselekmény elején a reagani sikerkorszak mindenhatónak gondolt amerikai hadereje – Schwarzenegger ikonikus alakjával az élen – gázol át, éget porig egy dél-amerikai lázadó fészket, hogy aztán szemben találják magukat egy technikailag még ellenállhatatlanabb ragadozóval. Utóbbi relációban az amerikai katonai erő már mit sem ér, gyenge nádszálként hullik el a Földre csak egyszeri kísérlet gyanánt lepottyantott gépállattal szemben. Ha van akciófilm, ami a kivételes képességű hős dicsőítése helyett annak életben maradásért vívott kínkeserves küzdelmére koncentrál, illetve általában a nyers agresszió elítéléséről szól, az a Ragadozó. A méltatlan folytatások bizonyítják, hogy tipikusan olyan történet, ami nem igényelt volna további részeket. 

5. A majmok bolygója

Vessünk egy pillantást arra sci-fi klasszikusra, aminek a Ragadozóhoz hasonlóan nem a technológiai vívmányok felmutatásában rejlik lényege. Sőt a majmok bolygóján, ami az emberi társadalom megdöntése után születik, közepes színvonalú, ókorira emlékeztető civilizáció uralkodik. Nem földönkívüli hatalom, nem mesterséges intelligencia, még csak nem is végzetes belháború (legalábbis a filmben ilyet nem látunk) végez az emberiséggel, hanem a kizsákmányolt, lenézett élővilág dönti le trónjáról a homo sapienst. A majmok bolygója koncepciója csupán azért nem kuriózum, mert valójában születési éve, 1968 szelleméből táplálkozik. A történet szerint az ember odáig süllyed, hogy elfelejt beszélni, korlátozott testi erejénél fogva pedig a Föld élőlényeinek hierarchiájában mindössze átlagos helyet tölt be. Szimbolikus módon a film elején növények termését dézsmálja, még csak nem is húst eszik. A modern kori mágnások magabiztosságával és fontosságtudatával felruházott főhős tragikus módon az utolsó jelenetben ébred rá, hová süllyedt kultúrája, aminek egyébként korábban olyan nagy jelentőséget nem tulajdonított. 

6. Star Trek

A Star Wars testvérprodukciója párjánál sokkal földhözragadtabb, ami azonban nem jelenti azt, hogy száraz történet volna. A mozifilmes sorozat első két epizódját kell említenünk, ezek ugyanis klasszikus sci-fi témákat érintenek. A nyitány a 2001: Űrodüsszeia stílusára emlékeztető, lírai űropera, amiben a tudományba vetett optimizmus előzi meg a mesterséges intelligencia és az emberiség között kitörni készülő háborút. A Star Trek Kevésbé kifinomult, de akciódúsabb folytatásában ellenben nem külső erő veselkedik a Földre, hanem a homo sapiens saját maga. A 19-20. században megálmodott tökéletes ember, az übermensch lép vászonra, vagyis a történet szerint egy laboratóriumban kitenyésztett ember borítaná meg a Föld békéjét. A Star Trek 2 kérdése, hogy a jobb fizikumú, nagyobb intelligenciájú, tökéletes külsővel felruházott übermensch uralma alá hajthatja-e a világot, vagy létezik olyan erény, ami az említetteknél többet ér. 

7. Emlékmás

Szintén emberi belháborúról szól a nyolcvanas évek ikonikus űrsci-fije, az Emlékmás. Olyan jövőbe kerülünk, amikorra az emberiség kolonizálta a galaxist. Ahol a gazdagabbak tiszta levegőjű bolygón, luxus környezetben tengetik életüket, míg a rossz levegőjű, atomsugárzás sújtotta égitesten szegények tömegei sorvadnak, némelyikük testi mutációban szenved. Ez a nagyon is közkeletű elgondoláson alapuló történet az egyik legfordulatosabb sci-fi, ami végül – egy kreatív csavarral – azt is megkérdőjelezi, hogy hősünk valóban átéli vagy csak képzeli a történéseket. Pusztán a hétköznapok unalmából kitörő férfi vágyálmát látjuk, amiben ő lehet az elnyomottak felszabadító hőse? Másfelől a 21. században egyre aktuálisabbá váló kérdést vetnek fel az alkotók: vajon gyarmatosító háború indul majd a bolygókért, amiből a kicsik kimaradnak? 

8. Terminátor

Eddig kevés szó esett a mesterséges intelligencia szerepéről és az emberiség vele vívott háborújának egyre fenyegetőbb rémképéről. A Terminátor sorozat erre a konfliktusra épül, igaz, nem az eljövendő háborút követjük testközelből, hanem a jövőből térnek vissza hőseink, hogy a filmbéli jelenben megelőzzék a robotok pusztítását, egyáltalán a mesterséges intelligencia szabadalmaztatását. Ebből a nézőpontból egyébként nyomasztóbbnak tetszik a háború, mintha a csatatéren pásztázna a kamera, hiszen valami homályba vesző, sötét jövőt igyekeznek megakadályozni. Az első rész zárlata a teljes bizonytalanságba folyik, azt sugallja, hogy állandó készültségben kell rettegnünk a jövő katasztrófáitól. A szériából kiemelkedő, ikonikus második epizód (amiben elhangzik a „hasta la vista, baby!” jelmondata is) ellenben az emberi lélek diadalát hirdeti a gépek felett és az első résznél sokkal optimistább hangulatban engedi haza a nézőt a moziból.

9. A testrablók támadása

Sportműsorokban gyakran emlegetik a gyengébb játékosállományú, mégis sikeres focicsapatok szemfüles módszereit, amivel kicsavarják a nagyok kezéből a győzelmeket. Ilyen alamuszi, sunyi módon, szinte láthatatlan háborúban irtja ki az emberiséget egy idegen civilizáció A testrablók támadása-széria legemlékezetesebb, 1978-as epizódjában. (Nem mintha az eredeti mű vagy a többi feldolgozás ne volna említésre méltó, hiszen mindegyik történet másra fut ki, máshogy láttatja az emberiség és a hódítók viszonyát.) Az egyre nyomasztóbb hangulatú filmben – aminek zárósnittjének láttán egyenesen a hideg futkos az ember hátán – a Földet megszálló élőlények semmivel sem erősebbek az embereknél, de sajátos fegyverükkel térdre kényszerítik ellenfelüket. A testrablók támadása arra figyelmeztet, hogyan alszik el, alszik bele a fogyasztói társadalom megszerzett, kivívott jólétébe. A kiüresedés a személyes kapcsolatok szintjén is megtörténik. Egyre kevesebb figyelem jut környezetünkre, míg végül olyan ellenfél érkezik, amivel pont az éberség és az összetartás jelenthetne ellenszert. Szokatlan, de nagyon találó bukás-vízió ez a hetvenes évekből. 

10. Mátrix

Ébredjünk hát fel az álomból. Abban a tekintetben mindenképp optimista szemléletű a Wachowski-testvérek rendezése, hogy állítása szerint szabadulni lehet A testrablók támadásában bekövetkezett fásult, kómás állapotból. Az az alapszituáció, miszerint a mesterséges intelligencia tudta nélkül hajtja rabszolgasorba az emberiséget, a mából visszanézve nem tűnik eget rengető újdonságnak. Ugyanakkor annak vizualizálása, hogy 21. századi békés, jóléti konzumvilágunk mindössze álom, máig szívbe markoló képzet (hasonló gondolattal hódított 2010-ben az Eredet). A Mátrix nagy állítása, hogy az MI-t a virtuális térben lehet és kell legyőzni. Ilyesmiről szólt a közepes fogadtatású 1982-es Tron is, ugyanakkor a Mátrix sokkal több, mint egyszeri sci-fi. Valójában a zsidó-keresztény tanításban gyökerező felébredés motívumot ábrázolja, ahová rendeltetése szerint minden embernek el kéne jutnia. És ha egyedül nem megy, jön a Megváltó, ezesetben a Kiválasztott, vagyis Neo. 

Sci-fi filmes merítésünk a hagyományos típusú, harctéren, fegyverekkel zajló háborúk mellett más síkon zajló harcokat sem veszít szem elől. Az ajánlott művek visszatérően figyelmeztetnek annak veszélyére, amikor az ember azt képzeli magáról, hogy fizikai vagy technológia ereje meghaladhatatlan. A 21. századhoz közelítő művek arra is kitérnek, miként teszi a kényelmes fogyasztói létben való elszenderülés kiszolgáltatottá az embert. Szerencsére végül némi optimizmus is vegyül a baljóslatú látomásokba.