16 ezer védő halt meg, 120 ezren estek fogságba Przemyśl második ostrománál

Az Osztrák-Magyar Monarchia legmasszívabb, leghatalmasabb erődrendszerének számító Przemyśl gigászi katonai beruházásának alapgondolatát kezdettől fogva az Orosz Birodalom elleni védekezés szükségessége jelentette Galíciában. Minderre az 1850-es évek krími háborúi szolgáltattak alapot. Ferenc József 1871-ben hagyta jóvá a terveket, a munkálatok pedig 1873-ban indultak meg. Az alapvető terveket a belga Henri Alexis Brialmont dolgozta ki, az építkezések fő irányítója pedig Daniel von Salis-Soglio volt.

Már a méretek önmagukért beszélnek: a tizenhét erődből álló rendszer külső vonalának hossza összesen 45 kilométer volt, ezen belül pedig huszonegy további erőd kapott helyet. Mire kitört az első világháború, még nem fejeződött be a védelmi gyűrűk végleges megerősítése, de 1914-ben már 130 ezer katona állomásozott itt mintegy 20 ezer lóval. A külső gyűrű erődjei a kor színvonalának csúcstechnikáját képviselő, páncélkupolás építmények voltak, míg a belső öv javarészét földsáncos tüzelőállások alkották.

A nagy háború kitörésekor a Monarchia és Németország jelentős mértékben a Schlieffen-tervre alapozott. Ennek alapkoncepciója szerint Oroszország nem lesz majd képes gyors mozgósításra, és ennek ideje alatt a németek csapást mérnek Franciaországra, a Monarchia pedig megrogyasztja Szerbiát. A központi hatalmak ezután közös erővel támadtak volna Oroszországra. A számítás azonban nem jött be: az orosz mozgósítás jóval gyorsabb volt, mint ahogy arra Bécs és Berlin számított, és 1914 nyarának végére a cári csapatok betörtek Galíciába, elfoglalva a térség legfontosabb városát, Lemberget (a mai Lvivet). A Monarchia csaknem 30 ezer munkást vezényelt ki az erődrendszer megacélozására: az erődrendszer körül található erdőket kivágatták, bunkereket, ütegállásokat, fuótárkokat, fedett árkokat húztak fel, és aknamezőket telepítettek. A fegyverzetet is megerősítették: több mint 1700 ágyú várta az orosz csapatok támadását. Az előkészületek grandiózussága nem volt véletlen, hiszen Przemyśl jelentette a védelmi vonal utolsó szakaszát: ennek eleste esetén az oroszok minden különösebb akadály nélkül nyomulhattak volna tovább Magyarország irányába.

1914 szeptemberének közepére a cári csapatok teljesen bekerítették az erődörendszert, és megkezdődött az ostrom. Az első hullámban mintegy százezer orosz katona vett részt, és október 10-éig próbálkoztak a Hermann Kusmanek tábornok által vezetett védők megroppantásával. Végül azonban nem jártak sikerrel, amely tízezer támadó életébe került, és végül fel is adták a kísérletet – egy időre. A Monarchia hadvezetése tudta, hogy a következő támadási ütem nem várat magára sokáig, így igyekeztek annyi utánpótlást és erősítést átcsoportosítani az erődrendszerbe, amennyi csak módjukban állt. Az oroszok azonban a vártnál gyorsabban összeszedték magukat: Andrej Nyikolajevics Szelivanov tábornok erői november elejére ismét bezárták a Przemyśl körüli gyűrűt – ezúttal már 300 ezer katonával, és hermetikusan.

Magyarán szólva az oroszok a második ostromhoz más taktikát választottak: nem méterről méterre történő előrenyomulással akarták bevenni az erődrendszert, hanem elvágták az utánpótlási vonalakat, és a védők kiéheztetésével kezdték. Utóbbiak nagyon hamar nehéz helyzetben találták magukat, és néhány hét után már a lóállományra kellett rájárni, hogy ne éhezzenek a katonák: az erődrendszerben lévő lovak mintegy felét, hozzávetőleg tízezer állatot vágtak le és ettek meg ebben az időszakban. Még tovább súlyosbította a helyzetet, hogy abban az évben az évszázad addigi legkegyetlenebb tele csapott le Európára. Kusmanek hasztalanul kért erősítést és utánpótlást Bécsből: noha egy felmentősereg megindult 1915 januárjának elején, nem tudták áttörni az oroszok gyűrűjét. Innentől fogva nem lehetett kérdéses, mi lesz Przemyśl sorsa. A kitörési kísérletek kudarccal végződtek, így az is, amelyet Kusmanek helyettese, Tamásy Árpád táborszernagy vezetett. Miután a katonák szó szerint tömegével haltak éhen, a parancsnokság végül engedélyezte Przemyśl feladását. Március 22-én a védők megsemmisítették az ágyúkat, a lőszerkészletet, a felszereléseket, felrobbantották a hidakat és a harceszközöket, majd március 23-án megadták magukat az oroszoknak. Utólagos számítások szerint a Monarchia legalább 16 ezer katonája halt meg az ostrom során, 120 ezren pedig orosz hadifogságba kerültek.

Sokáig ugyanakkor a cári erők sem örülhettek a diadalnak, mert a központi hatalmak már tavasszal visszafoglalták Przemyśl erődrendszerét a sikeres gorlicei áttörés, majd az annak nyomában indított offenzíva keretében.