9/11 – A század legfeketébb napja

Előtte

A hatalmas létszámmal és a világ számos országában alvó sejtekkel rendelkező terrorcsoport eredetileg a védekező dzsihád szellemében jött létre és harcolt Afganisztánban a szovjet csapatok ellen. Miután a szovjetek kivonultak, a világ figyelme Szaddám Husszein és Kuvait lerohanása felé irányult. 1991 elején az ENSZ felhatalmazása alapján szövetséges csapatok megkezdték az Öbölháborút, kivívva ezzel bin Laden haragját, aki az iszlám elleni agressziónak fogta fel a hadműveletet. 1998-as vallási állásfoglalásában az Arab-félsziget elleni amerikai agressziót hangsúlyozta, azzal vádolva az Államokat, hogy megszálló az iszlám szent földjén, és katonai bázissá alakította a területet, hogy folyamatos háborút vívhasson a muzulmán népekkel. Több ízben bírálta a legkeményebb megfogalmazásban az USA Izrael-barát külpolitikáját is, kijelentve: mindenki meg fog bűnhődni, aki támogatja a zsidó államot. Az Afganisztánban még partnerként tekintett Egyesült Államok az al-Kaida első számú célpontjává vált. Nevéhez fűződik az USA kenyai és tanzániai nagykövetségének felrobbantása, hozzá kötik a World Trade Center elleni 1993-as bombamerényletet, de azt a 2000-ben végrehajtott támadást is, amelyben két öngyilkos merénylő az ádeni öbölben egy robbanóanyaggal teli kishajóval nekiment a USS Cole hadihajónak, 17 amerikai tengerész halálát okozva.

Ilyen előzmények után nem csoda, ha a terroristavezér szerepelt az FBI top 10-es körözési listáján, mint ahogyan az sem, hogy bin Laden újabb és újabb akciókat készített elő. Szeptember 11-én azonban olyan határt lépett át, ahonnan nem volt visszaút. Ilyen fokú brutalitás kivitelezésre senki nem volt felkészülve. Pedig voltak előjelei a támadásnak, védelmi tervek ennek ellenére nem születtek. A terrortámadás ötletét még 1996-ban vetette fel Halid Sajh Mohammad, az al-Kaida kuvaiti erős embere. (Ma Guantanamóban ül, korábban részletes vallomást tett arról, hogy valóban ő az értelmi szerzője az akciónak – igaz, több mint 200 alkalommal kínozták meg előtte.)

Bin Laden érdemben ekkor még nem foglalkozott a dologgal, de két évvel később, 1998 végén engedélyt adott a támadás előkészítésére. Ekkori találkozóik során vált véglegessé az, hogy eltérített repülőgépeket kell belevezetni amerikai célpontokba. Több épület is szóba került, végül megállapodtak a végleges helyszínekben.
Bin Laden lelkes lett: nem csak anyagilag finanszírozta az előkészületeket, de személyesen vett részt az akció végrehajtóinak kiválasztásában is. Angolul jól beszélő, a nyugati szokásokat jól ismerő arabokat keresett és talált, élükön Mohammad Attával, aki aztán a négy repülő eltérítésével járó akció gyakorlati kivitelezője lett.

A terroristák az Államokba utaztak, ahol (abszurd, hogy éppen ott) felkészülésként repülőleckéket vettek. 2001. április-májusban már mind a 19 al-Kaida tag az USA területén tartózkodott, így kezdetét vette a gyakorlati előkészítés és a részletek tisztázása.

Ami az amerikai hárombetűs szolgálatok, különösen az FBI és a CIA utólagos felelősségét firtató kérdéseket illeti: valóban nehezen értelmezhető, hogy egy ekkora horderejű akciókról éppen ezek a szervezetek semmit nem tudtak, csakhogy ez nem teljesen igaz. Számos jele volt a készülő támadásoknak, ezek közül pedig többre a nemzetbiztonságiak is felfigyeltek. Egy arizonai FBI-ügynök a phoenixi repülőiskolában tanuló hallgatók kapcsán írt és küldött feljegyzést a központba. Mint fogalmazott, néhány közel-keleti a polgári repülési rendszerbe próbálhat beszivárogni, hogy terrorista támadásokat kövessen el. Jelentését valamiért figyelmen kívül hagyták.

Augusztusban szintén a szövetségiek letartóztattak egy Zacharias Moussaoui nevű férfit, aki egy oklahomai repülőiskolában azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Boeing-szimulátorban semmi érdeklődést nem mutatott a felszállás és a landolás iránt, kizárólag a levegőben lévő gép irányítása érdekelte. Az FBI figyelni kezdte, majd hamarosan letartóztatta (mint kiderült, a bevándorlási papírjai sem voltak rendben). Később kiderült, hogy ő lett volna a huszadik gépeltérítő. Az FBI részéről ekkor már konkrét gyanú is felmerült, hogy a terroristák esetleg utasszállító gépeket próbálnak majd fegyverként használni Amerika ellen.

Mindössze néhány hónappal a támadások előtt a hírszerzés tájékoztatta a Fehér Házat is aggodalmaikról. Itt állítólag már bin Laden neve és a közelgő terrorakció lehetséges módja is elhangzott. Hogy miért nem került sor komolyabb biztonsági intézkedések bevezetésére, az azóta is az összeesküvés-elméletek híveinek egyik kedvenc témája.

Közben

Ilyen előzmények után szállt fel 19 terrorista a Bostonból, Washingtonból és Newarkból induló Boeing utasszállítókra. A gépeltérítők szúrófegyvereket, késeket vittek magukkal, és nem sokkal a felszállások után át is vették az irányítást a repülőkön. Az American Airlines 11-es járatáról, a United Airlines 175-öséről és 93-asáról bombákat is jelentettek, ám a későbbi a vizsgálat sem talált erre utaló jeleket a roncsok között, így csak megfélemlítésre szolgáló „műbombaként" definiálták azokat. Az viszont biztos, hogy a terroristák a késeket használták: vagy megsebesítették, vagy megölték a pilótákat és a helyzetet menteni próbáló utasokat.

Az American Airlines 11-es járata eredetileg Los Angelesbe ment volna. Az öt terroristát Mohamed Atta vezette, és alig negyed órával az indulás után meg is szerezték a gép feletti irányítást. Letértek a repülési útvonalról, és – bár a földi irányítás látta, hogy gond van – Atta óriási bakit követett el: az utasoknak szóló információt tévedésből a rádióba mondta be, így a légiirányítók azonnal tudták, hogy mi történt valójában. Két utasnak is sikerült kapcsolatba lépni a földiekkel, ők megerősítették, hogy gépeltérítés történt. Az események végkimenetelén ez semmit nem változtatott. A 11-es járat reggel 8 óra 46 perckor, üzemanyagtartályaiban majdnem 40 ezer liter kerozinnal a World Trade Center északi tornyába csapódott.

A United Airlines 175-ös járata is Los Angelesbe készült. A gépen a személyzettel és a terroristákkal együtt 65 személy tartózkodott. Negyed 9-kor indultak el, s az utolsó rádióüzenet fél órával később érkezett, ebben a kapitány arról tájékoztatta a földi irányítást, hogy valaki az utastér mikrofonjába beszél. A két pilótát ezután a terroristák meggyilkolták, és átvették a gép irányítását. A Boeing süllyedni kezdett, majd 1000 kilométeres sebességgel 9 óra 3 perckor a déli toronyba csapódott.

A detonációk hatalmas pusztítást végeztek. A becsapódások helyszínén mindenki meghalt, s bár az evakuálást szinte azonnal megkezdték, a felsőbb szinteken tartózkodók a tűz miatt csapdába kerültek. Több százan zsúfolódtak össze a kitört ablakok körül, hogy így meneküljenek a füsttől. Sokukat a pánikba esett tömeg lökte a mélybe, még többen választották önként így a halált. Számukat csak megbecsülni lehet, de a legóvatosabb vélemény szerint is mintegy 170-200 ember ugrott ki a két torony ablakain.

Mindezt a világ szeme láttára, hiszen az első becsapódás után a CNN azonnal helyszíni, élő közvetítést kezdett sugározni. Jellemző volt a döbbenetre és a hihetetlen hírre, hogy a csatorna a kezdetekben nem győzte hangsúlyozni nézőinek: amit látnak, az tényleg a valóság. (Az amerikai sajtó történetében a legnagyobb médiahacket Orson Welles követte el 1938-ban, amikor a „Világok harca" című rádiójátékát annyira komolyan vették, hogy pánik tört ki a hallgatóság körében. Szeptember 11. sokkoló valószerűtlensége talán sokaknak juttatta eszébe ezt a történetet, ám a realitás ezúttal sokkal durvább volt, mint a fantázia.)

Az épületek vázát ért brutális rombolás és a hőhatás miatt a két torony nem bírta tovább: a déli 9 óra 58 perckor, az északi pedig 10 óra 28-kor omlott kártyavárként össze, magával rántva és maga alá temetve több ezer embert. A romok alól mindössze 20 túlélőt sikerült kiemelni. (Kettőnek a történetét Oliver Stone World Trade Center című filmje dolgozta fel.) A hetes épületben is tűz ütött ki, amely több órán át tombolt. A WTC 7 szerkezete végül megadta magát, és este fél 6 előtt az is összeomlott.

Szintén a reggeli órákban szállt fel az American Airlines 77-es járata, a harmadik gép, amit elfoglaltak a terroristák. Vezetőjük képzett pilóta volt. A 8 óra 20-as indulást követően fél órával ezt a gépet is elfoglalják, amely ezután letért a tervezett útvonalról, és délnek vette az irányt. A gép jeladóját az azonosíthatóság megnehezítése érdekében kikapcsolták, a radarok csak Washingtonnál észlelték újra, de akkor már késő volt: a Boeing a Pentagon oldalába csapódott, jó darabon lerombolva a külső épületgyűrű egy részét.

Az utolsó, negyedik gép soha nem érte el a célját. A United Airlines 93-as járata San Franciscóba készült, fedélzetén (a terroristákkal együtt) 44 személlyel. A gép indulása mintegy fél órát késett, így fordulhatott elő, hogy kapitánya a levegőben már értesülhetett a többi gép eltérítéséről. Tenni azonban nem sokat tehetett. A fekete doboz felvételei szerint 9 óra 28 perckor kezdődött a gép elfoglalása. A kapitány ellenállt a terroristáknak, amikor azok Washingtonra, a Capitolium irányába próbálták állítani a robotpilótát. Ekkor gyilkolhatták meg a másodpilótával együtt. Az utasok telefonon kapcsolatba tudtak lépni családjukkal, így rövid időn belül értesültek arról, mi történt a többi géppel és a WTC-vel. Ekkor vakmerő, de teljesen indokolt lépésre szánták el magukat: megostromolták a pilótafülkét, hogy a bent lévő terroristáktól visszaszerezzék a gépet.

Hogy pontosan mi zajlott le a cockpitben, nem tudjuk. Ezt a hangfelvételt nem hozták nyilvánosságra, az áldozatok családtagjainak kérésére. Az biztos, hogy az utasok önfeláldozásának köszönhetően a gép nem érte el Washingtont. 10 óra 3 perckor egy üres mezőn zuhant le. A helyet ma a Becsület Mezejének hívják.

A vadászpilóták közben teljes káoszban próbáltak nyomára bukkanni a 93-asnak. Az már hét perce lezuhant, amikor egy pilóta tűzparancsot kért, de nem tudta, hol van az, amire lőnie kellene. Az engedélyt egyébként megtagadták, Dick Cheney alelnök csak 10 óra 32 perckor engedélyezte a civil repülők lelövését, amennyiben kiderülne, hogy eltérítették azokat. Erre már nem került sor, addigra mind a négy elfoglalt gép megsemmisült.

Utána

A terroristákkal együtt mintegy 3000 ember halt meg azon a délelőttön. A legnagyobb számban a WTC elleni támadásban, ott 2605-en vesztették életüket. A holttesteknek csak a felét sikerült azonosítani. A pusztítás olyan mértékű volt, hogy még 2010-ben is találtak csontdarabokat a helyszínen. Óriási veszteség érte a segítségre siető egyenruhásokat is: 23 rendőr, a parti őrség 37 tagja és 243 tűzoltó áldozta életét, miközben menteni próbálták az embereket. 55 katona is meghalt, ők a Pentagon épületében tartózkodtak a 77-es járat becsapódásakor.

Ami a terroristákat illeti, még aznap meg tudták nevezni őket. Mohamed Atta poggyásza a terminálon maradt, benne a nyomozás szempontjából felbecsülhetetlen értékű információkkal: a terv részleteivel és az előkészületek anyagával. Már ekkor felmerült az al-Kaida és bin Laden neve, akinek szerepét a támadásokban hamarosan tényként közölték. Bush elnök esti beszédében a bűnösök felkutatását és megbüntetését ígérte. Az FBI több mint 6000 ügynökből álló nyomozócsoportot hozott létre, amely szintén bin Laden felelősségét állapította meg.

Talán a terrorista vezér is érezte, hogy óriási hibát követett el a civilek meggyilkolásával: az Al Jazeera televíziónak adott interjúban 5 nappal a támadások után határozottan tagadta, hogy bármilyen szerepe is lett volna az amerikai eseményekben. Bár utána számos hangfelvétel került elő, amely ennek az ellenkezőjét bizonyította, bin Laden csak 2004-ben vállalta az al-Kaida nevében a felelősséget.

A NATO szóvivője 2001. október 3-án jelentette be a Szerződés 5. cikkelyének életbe lépését. Ez alapján, ha valamelyik tagállamot megtámadják, az kollektív válaszlépést tesz szükségessé. Ezzel megkezdődött a terrorizmus elleni szó szerinti háború, amelynek elsődleges célpontja bin Laden volt. Az al-Kaidával szoros kapcsolatot ápoló afgán kormány megtagadta a terrorista kiadatását, ezért négy nappal az 5. cikkely érvényesítése után az amerikai és brit légierő bombázni kezdte Afganisztánt, a légi csapásokat pedig hamarosan követték a szárazföldi hadműveletek, amelyekhez egyre több NATO tagország csatlakozott katonailag. 2002-ben a tálib rendszer meggyengült, a kormányt megbuktatták, Hamid Karzai elnökletével és az USA segítségével pedig új kabinet alakult. Bár rengeteg afgánt tartóztattak le és vittek Guantanamóra, bin Ladennek nem tudtak a nyomára bukkanni.

Afganisztán csak a kezdet volt. A figyelem hamarosan Irak felé fordult, ahol a gyanú szerint Szaddam Husszein nukleáris fegyverek előállításán dolgozott. Ennyi elég is volt a terror napjából messzemenő következtetéseket levonó amerikai vezetésnek. Bush elnök kijelentette: az USA nem várja meg még egyszer, hogy ellenfelei támadjanak. Minden olyan esetben megelőző csapást mérnek, ahol tömegpusztító fegyverek vagy terroristák a békét veszélyeztetik. (A hírhedt Bush-doktrínán – amely elég tágan értelmezte az ellenség meghatározását és a konkrét bizonyítékokkal nem alátámasztott hadműveletek szükségességét – Barack Obama jelentősen finomított beiktatása után.)

2003-ban elkezdődött az Irak elleni háború. Kilenc hónappal később az invázió be is fejeződött, bár a lázadók ekkor kezdtek el szervezetten felvenni a harcot a szövetségesekkel. Szaddam Husszeint az iraki bíróság halálra ítélte, amelyet 2006 utolsó előtti napján végre is hajtottak. Az újabb háború egyenes következménye volt a 2001. szeptember 11-én bekövetkezett eseményeknek, de közben bin Ladent még mindig nem sikerült elkapni. Erre néhány évet várni kellett.

A Neptun Szigonya fedőnevű hadműveletet végül a CIA vallatta foglyok indították el. Ők beszéltek egy férfiról, aki tudhatja, hol van bin Laden. Hosszas megfigyelés után jutottak el egy pakisztáni város magas falakkal körülvett házához. Nem volt 100 százalék, hogy valóban a világ legkeresettebb terroristája húzza meg magát a házban, de Obama elnök döntött és megindította az akciót. A haditengerészet elit kommandósai (pakisztáni idő szerint) 2011. május 2-án speciális, zajtompító borítással ellátott Black Hawk gépekkel közelítették meg a házat (hogy az akció mennyire filmre kívánkozott, arról az egyik helikopter lezuhanása még inkább gondoskodott), majd kezdetét vette a negyven percig tartó ostrom. Mire a fegyverek elhallgattak, bin Laden halott volt.

Az egyik verzió szerint az AK-ért nyúlt, amikor a katonák berontottak a szobájába, egy másik szerint csak kinézett egy ajtó mögül a folyosóra és azonnal fejlövést kapott. A holttestet ezután egy repülőgép-hordozóra szállították, ahol genetikai vizsgálatot végeztek rajta. Miután bebizonyosodott, hogy valóban az első számú közellenséget likvidálták, bin Laden holttestét (a hivatalos jelentés szerint) a muszlim szokásokat tiszteletben tartva a tengerbe temették. Hogy pontosan hová, azt csak néhány ember tudja. Például Barack Obama, aki aznap éjjel bejelentette a tíz évig tartó hajtóvadászat végét.

A hír hallatán Amerika ünnepelni kezdett, ezrek gyűltek össze a WTC egykori helyén is. Ekkor ért véget a század legfeketébb napja, 2001. szeptember 11.


Holnapután

Szeptember 11. és az utána következő események két dolgot világosan megvilágítottak a terrorizmussal kapcsolatban: az egyik, hogy az globális jelenséggé vált. Nem kell háború sújtotta vagy fenyegette övezetben lennünk ahhoz, hogy életünk öngyilkos fanatikusoktól függjön, elég csak az irodánkból kilépni egy kávéra – vagy még azt sem. A másik, hogy az elmúlt időszakban nem sikerült felszámolni. A 2002-es moszkvai, a 2004-es madridi, az ugyanabban az évben történt beszláni vagy a tavalyi bostoni terrortámadások (és még nem is beszéltünk az olyan magányos elkövetőkről, mint a Norvégiában 77 embert lemészároló Anders Behring Breivik) mind azt jelzik, hogy a fenyegetés továbbra is létezik, és nincs az a Bush-doktrína vagy elhárító szervezet, nincs az a megelőzési program, amely maradéktalanul ki tudná iktatni világunkból.