A „fehér háború” újabb áldozata olvadt ki az Alpokban

Egy első világháborús katona földi maradványai kerültek elő néhány héttel ezelőtt Észak-Olaszországban, 3100 méteres tengerszint feletti magasságban, egy olvadó gleccserből. A maradványokról egyelőre keveset lehet tudni, a megmaradt ruházatból és felszerelési tárgyakból az azonban megállapítható, hogy a katona az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében szolgált.

Az elsődleges vizsgálatok után a szakértők úgy vélik, hogy az egyelőre ismeretlen nemzetiségű katona 1918. szeptemberében, a San Matteo-i csatában esett el. Ezt az ütközetet a „világtörténelem legmagasabban vívott csatájaként" tartja számon a hadtörténet, mivel 3684 méteres magasságban zajlott le. A csata az osztrák-magyar hadsereg győzelmével zárult, mivel sikerült visszafoglalniuk az olaszoktól egy stratégiai fontosságú hegycsúcsot.

E térség az első világháború előtt a Monarchia legmagasabban fekvő területe volt. Az itt, vagyis 2000-3000 méteres magasság felett lezajlott csatákat nevezték „fehér háborúnak". Ezek a csaták mind a támadó olaszok, mind pedig a védekező osztrák-magyar katonák számára kimerítőek voltak. Évekig folyt a mindkét oldalon hatalmas veszteségeket követelő állóháború – a legtöbb katonával tüzérségi tűz, vagy éppen a felrobbanó gránátoktól szétrepülő sziklaszilánkok végeztek, de nagyon sokan egyszerűen megfagytak a kíméletlen hidegben, illetve lavinák temették el őket. Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy a heves tüzérségi támadások következtében a San Matteo csúcsa hat méterrel lett alacsonyabb, mint a háború előtt volt.

A most előkerült holttestet – néhány újabb vizsgálatot követően – rövid időn belül, méltó körülmények között helyezik majd örök nyugalomra a San Rocco-i osztrák-magyar katonai temetőben.

Nem a mostani volt az első alkalom, hogy a Nagy Háborúban elhunyt katonák földi maradványait találták meg a Forni-gleccseren. 2004-ben például három megfagyott holttestet találtak 3600 méter magasan. Egyenruhájuk alapján egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében szolgáltak. Fejjel lefelé lógtak egy sziklafalon a San Matteo 3700 méter magas csúcsának közelében. Fegyver nem volt nálunk, zsebeikben viszont kötszert találtak, amiből a hadtörténészek arra következtettek, hogy sebesültszállítók voltak, az 1918. szeptemberi csata sérültjeit igyekeztek minél messzebb vinni a tűzvonaltól. 2013-ban pedig egy 17 és egy 18 éves osztrák katona földi maradványai kerültek elő a jégből – a vizsgálatok szerint mindkettőjükkel fejlövés végzett.

Az utóbbi évtizedekben egyébként közel nyolcvan, különböző nemzetiségű katona maradványait találták meg a térségben. Mindez – legalábbis a szakemberek szerint – annak a következménye, hogy a globális felmelegedés miatt visszahúzódik a jég, s így kiolvadnak a száz évvel ezelőtti háború szomorú mementói. Az egykori frontvonal lövészárkait ugyanis a jégbe vájták, így a harcokban elesett katonák holtteste ezekben vagy a csatamezőn található gleccserhasadékokban fagyott meg. A holttestek fegyvereiket és egyéb felszerelési tárgyait általában nagyon jó állapotban találják meg, ezek alapján könnyen be is lehet azonosítani őket. Emiatt a kutatók joggal bíznak abban, hogy a most előkerült holttest nemzetiségéről sikerül információt szerezni, esetlen személyazonosságát is megállapítani.

A felmelegedés következtében azonban nemcsak holttestek kerülnek elő a jég fogságából hanem a száz évvel ezelőtti harcokban használt robbanóanyagok, robbanószerkezetek is. Az olaszországi Dolomitokban például az elmúlt években számtalan rozsdás – és kifejezetten veszélyes – robbanószerkezetre bukkantak a turisták és a kutatók. Kétszáz gránátot például egy gleccserbe vájt raktárhelyiségben tároltak, amelyre egy rutinellenőrzés során találtak rá a hegyimentők.