A hely, amely közel száz év után is lakatlan

„A verduni vérszivattyú" – a történelemkönyvekbe ezzel a jelzővel vonult be az 1916. február 21-től december 18-ig tartó verduni csata, amely a maga 10 hónapjával a világ egyik leghosszabb csatája volt. A Meuse folyó partján fekvő Verdun évszázadok óta fontos szerepet játszott a hátország védelmében, stratégiai elhelyezkedése miatt. Így volt ez az első világháborúban is. A francia-porosz háborút követően, a német fenyegetés miatt alakították ki itt azt az erődöt, ami a Párizsba vezető útvonal egyik legfontosabb védelmi eleme volt.

Miután 1914-ben a németek gyors győzelmének reményei szertefoszlottak és a német hadvezetés 1915-ben sem tudta áttörni az egy évvel korábban megmerevedett nyugati frontot, 1916-ra megszületett a terv: bár az áttörés nem lehetséges, a franciákat le lehet győzni akkor, ha jelentős veszteségeket szenvednek. Azaz ott kell támadni őket, ahol nem tudnak visszavonulni, így lemorzsolódnak. Erich von Falkenhayn, a németek vezérkari főnöke Verdun-sur-Meuse városát választották a francia csapatok kivéreztetésére, mégpedig azért, mert az erőd három oldalról elszigetelt volt, de ugyanakkor a német utánpótlási vonalakkal könnyen el lehetett érni.

A csatát – 9 órán keresztül tartó tüzérségi támadással – 1916. február 21-én kezdték a németek. A bevetett 1200 löveg a frontvonaltól 10 kilométeres távolságból ontotta a gránátokat a védőkre. A feljegyzések szerint a németek több mint egymillió lövedéket lőttek ki. Ezt követően indult meg két német hadtest támadása. Hadtörténelmi különlegesség, hogy a németek itt alkalmaztak először lángszórót a francia lövészárkok megtisztítására – a fegyver brutalitása igencsak meglepte a védőket.

Bár a franciák két napon keresztül feltartották a támadókat, végül visszavonultak. Azonban a kezdeti siker után a német támadás üteme lelassult. A folyamatos német tüzérségi tűz sártengerré változtatta a csatamezőt, itt gyakran elakadtak a támadók, akikre számos esetben nemcsak a franciák, hanem saját csapataik is gyilkos ágyútüzet zúdítottak. Márciusban már nem a frontális támadásra, hanem a szárnyakra csoportosították fő erejüket a németek, akik júniusban már harci gázzal töltött lövedékeket is bevetettek a védők ellen.

A kegyetlen gyilkolás egészen december 18-ig folytatódott, ám az 1916. július 1-jén kezdődött somme-i csata következtében – amikor az antant csapatai összehangolt támadást indítottak a németek ellen – a németeknek több tüzérségi egységet is ki kellett vonniuk Verduntől, így némileg sikerült tehermentesíteni a franciákat.

A csata mindkét oldalon óriási áldozatokkal járt. A francia hadsereg 378 ezres – közülük 178 ezer halott -, míg a németek 337 ezer fős – közülük 100 ezer halott – veszteséget szenvedtek. A tíz hónapig tartó küzdelemben a teljes francia hadsereg hetven százaléka vett részt, míg a német haderő negyede járta meg a verduni poklot…

Lassan kilencvenkilenc éve, hogy elhallgattak a fegyverek Verdunnél, azt azonban kevesen tudják, hogy az első világháborúban okozott sebek még a mai napig nem hegedtek be, így az egykori csatamező területe „vörös zónának" számít, ahova csak nagyon kevesen tehetik be a lábukat.

Bár a háború előtt számos település és farm volt itt, a 42 ezer hektáros terület olyan komoly környezeti károkat szenvedett el, hogy még a mai napig lakatlan. A háború végén a francia kormány úgy döntött, felméri a károkat és felbecsüli, hogy mennyibe kerülne helyreállítani az eredeti helyzetet. A pontos összeg nem ismert, viszont valószínűleg nagyon sok nullát tartalmazhatott a szám vége, mivel az a döntés született, hogy a területet katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítják.

Egyébként nem véletlenül tilos ide a belépés. Bár a térség már újra kizöldült, a területet még mindig számtalan bombatölcsér tarkítja. És besült robbanószerkezetekből is rengeteg akad még a környéken. Ráadásul nemcsak normál, hanem mérges gázzal töltött robbanótölteteket is könnyen találhatnak az erre járó.

A terület mentesítésével foglalkozó kormányügynökség szakértői szerint „még legalább 300 év", amire minden besült robbanószerkezetet megtalálnak és hatástalanítanak, vagyis az elkövetkező három évszázadban szinte biztos, hogy lakatlan lesz az egykori erőd környéke.