A hős katonaorvos

Történt mindez 1944 júliusában a japán fennhatóság alatt álló Saipanért folytatott csatában. Az Észak-Marianna-szigetek legnagyobb szigetére Salomon százados, mint egy egészségügyi egység fogásza érkezett, ám a harcok hevessége okán hamar rájött: foghúzással semmit sem tud segíteni a földi pokolban, ezért már az első napok egyikén jelentkezett a frontsebészek közé.

Az általa vezetett frontot követő mobil elsősegélyhely a japánok egyik ellenlökése okán az igencsak hevesen váltakozó frontvonaltól mindössze ötven méterre került. Nyugati források szerint 3-5 ezer japán katona indított ellentámadást az amerikaiak visszaszorítására. Salomon százados épp egy sebesült életéért küzdött, amikor megpillantott egy japán katonát elrohanni a műtősátor mellett. A bajonettel rohamozó ellenség a lábadozó sebesültek felé vette az irányt, hogy egyesével leszúrja őket. A fogorvosból lett sebész, felkapva egy gazdája nélkül heverő puskát, kirontott a sátorból és a japán után eredt. Miután ártalmatlanította a rohamozót, a sátorhoz visszatérve további katonákat látott, akik szintén a sebesültek felé tartottak. Túlélő amerikaiak szerint, amit ekkor láttak, azt csak úgy lehet leírni, hogy „Salomon doki" őrült üzemmódba kapcsolt és gondolkodás nélkül lőtt, ütött és rúgott, míg az összes – az ápoltjait fenyegető – ellenséget le nem küzdötte.

A szusszanásnyi levegővételt, ami jutott, arra használta fel, hogy minden sebesültet kitessékeljen a sátrakból és az ezredtörzs hátsó vonalai felé indítson el. Amikor utoljára látták, vadul tüzelt szerzett M1 Garand puskájával, miközben egy üres géppuskaállás felé tört előre. Azt már csak visszavonulásukban hallották, amint a Browning géppuska felkerepel és szakadatlanul tüzel, míg végül örökre elhallgat. Néhányan remélték, hátha csak hevedert cserél az orvosuk és újra sorozatokban tör ki a fegyver, vagy, hogy pillanatokon belül lihegve megjelenik mögöttük, ám a legtöbben jól tudták mit jelent a gyilkos csend.

Pár nappal később az amerikaiak visszafoglalták elvesztett állásaikat. Ekkor találták meg a véres harc színhelyét. Salomon golyók és bajonettszúrások szabdalta testét 98 japán holtteste vette körül.

A minden kétséget kizáróan hős katonaorvos azonban csak 2002-ben kapta meg azt az elismerést, amelyért bajtársai már halála óta harcoltak. Mint kiderült, a hadsereg tudatosan halogatta bármilyen kitüntetés odaítélését, mondván, Benjamin Lewis Salomon százados orvosként szolgált, karján a vöröskereszttel. Harci tevékenységért kitüntetni szembe ment volna a genfi egyezményekkel, amelyek szabályozzák az egészségügyi szolgálatot ellátók fegyveres tevékenységét is. Mint egy a témával foglalkozó amerikai cikkben fogalmaztak, az, hogy egy felcser, orvos puskát, vagy pisztolyt ragad a saját és társai életének védelmében, még elfogadható lett volna. Ám az, hogy ezután géppuskát ragadva harcba száll, már az önvédelem megkérdőjelezhetőségét jelentette volna.

Katonák és orvosok közösségének összefogásával végül 1998-ban enyhült Salomon esetének megítélése, amelynek eredményeként 2002-ben George W. Bush elnök átadta Salomon családjának az Amerikai Egyesült Államok legmagasabb kitüntetését, a Becsületérdemérmet.