A norvég Tarzan

A második világháborúban Norvégia – az ország német megszállását követően – hatalmas jelentőséggel bírt a német hadiipar számára. Egyrészt itt állították elő az atomfegyverek készítéséhez szükséges nehézvizet, de ami ennél is fontosabb volt: a németek a norvég fjordok közé „bújtatva" alakítottak ki azokat a tengeralattjáró bázisokat, ahonnan könnyűszerrel elérték az Atlanti-óceán összes szövetséges tengeri konvojútvonalát.

A norvégek – hasonlóan a franciákhoz – nehezen viselték el a német elnyomást. A norvég ellenállás szinte a náci megszállás első percétől kibontakozott.
A németek elleni fellépésből Sven Somme és testvérei is kivették a részüket. Legidősebb testvérét, Iacobot 1943-ban a Gestapo kivégeztette, mivel jelentős szerepe volt a telemarki hidrogéntelepek felrobbantásában. Ez az akció jó időre visszavetette a németeket a nukleáris fegyverkísérleteikben.

A tengerbiológus Sven szeretett a vadonban lenni. Az ott szerzett tapasztalatait felhasználva kémkedett a németek után. Számtalan dokumentációt, fotót szerzett és készített, amiket aztán a briteknek küldött el. Ezek egyértelmű bizonyítékai voltak arra, hogy a Harmadik Birodalom megkezdte az atomfegyver előállítására vonatkozó kísérleteit.

Sven Norvégia német megszállásának negyedik évében –1944-ben – egy titkos tengeralattjáró bázisról készített felvételeket, ám az akció ezúttal nem sikerült: az őrködő katonák észrevették objektívlencséjének megcsillanását a napfényben. A felé rohanó katonákat látva Sven egy szikla alá rejtette fényképezőgépét, és amikor elfogták, sikerült „kimagyaráznia magát", hogy ő csak távcsövével figyelte a tájat… Bár elengedték, rövid időn belül újra fogságba esett, hiszen, a katonák megtalálták elrejtett fényképezőgépét.
Az őrök egyenesen a kikötőbe vitték, ahol egy csónakba ültetve egy közeli helyőrségben szállították. Sven szerencséjére úgy alakult, hogy mire ideértek már éjszaka volt, s kísérői csak egy őrt hagytak mellette, amikor elmentek megkeresni a parancsnokot, hogy újabb utasításokat szerezzenek tőle.

Mint a mesében, az őr elaludt, így Sven kapva kapott a szökési lehetőségen. Mint később elmondta, legalább öt őrség mellett sétált el fütyörészve, mire kijutott a városból… Senki nem állította meg. Mindegyik poszton azt hitték, hogy helyi lakos, így hagyták továbbmenni.
Reggelre azonban már 900 német katona kereste a fényképezőgépét is magával vivő norvég kémet.

Vérebekkel is üldözték, keresték nyomát, ám egy erdős rész szélén a kutyák nem tudták többé követni a szagot. A németek természetesen értetlenül álltak az eset előtt.
A rejtélyes eltűnés mögött Sven zsenialitása rejlett. A fiatalember ugyanis, amint
elérte a fenyőerdőt, felkapaszkodott az egyik örökzöld törzsére és a csúcsáig mászott. Ide-oda „tornáztatva" magát sikerült egyik fáról a másikra átugorva leráznia üldözőit. Így jutott el egy menedékházig – a hóban egyetlen nyomot sem hagyva…

A ház egyik lakója, egy fiatalember észrevette, hogy Sven milyen szakadt félcipőben próbál átkelni a hegyeken. Gondolkodás nélkül levette vadonatúj bakancsát és felajánlotta a cserét, mondván, saját lábbelijeiben sosem fog eljutni a céljához.

A történet „csattanója", hogy hetven évvel később, 2004-ben a család felkereste Sven Angliában élő lányát és eljuttatta hozzá apja cipőit – ugyanabban az állapotban, ahogy Sven Somme 1944-ben levette és ott hagyta.
Sven szerencsésen megmenekült, az ellenállás hamis papírokat gyártott neki, amikkel átjuthatott Svédországba, onnan pedig Angliába.

A szigetországba érkezve az első útja Norvégia királyához vezetett, aki a háború alatt Londonban kapott menedéket. Sven átadta neki a megszerzett dokumentumokat – köztük pontosan rajzolt térképeit, jelentéseit, feljegyzéseit.

Sven Somme Angliában telepedett le, ahol elvette feleségül gyerekkori szerelmét. Ötvennyolc évesen, 1961-ben rákban hunyt el.