Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szökevény kamaszhős

Szöveg: Snoj Péter |  2017. november 19. 15:17

Robert „Bobby” Johns közlegény, a brit hadsereg elit katonája, a normandiai partraszállás hőse furcsamód nem az ellenségtől félt igazán. A németeknél sokkal jobban tartott szülei haragjától, s attól, hogy édesanyja fenyegető tenyere egyszer csak „utoléri” a frontvonalban…

1596041457

Robert Johns közlegény álló sor, balról harmadik

A felvezetés rögtön értelmet nyer, ha eláruljuk, hogy Bobby Johns még csak tizennégy éves volt, amikor szülei tudta nélkül elszökött otthonról és koráról hazudva jelentkezett a brit hadseregbe. Nem is mert volna soha engedélyt kérni édesapjától és édesanyjától, hiszen nemcsak gyermekkorú volt még, de a Johns-szülők még ki sem heverték legidősebb fiúk, William elvesztését, aki a HMS Narwhal nevű tengeralattjáró fedélzetén hunyt el az Északi-tengeren, 1940-ben.

Felülkerekedve a szülői szigortól való félelmén, Bobby 1942-ben magát idősebbnek hazudva, jelentkezett a portsmouth-i toborzóirodában. Szerencséjére, az átlagosnál magasabb és keményebb kötésű volt, így története megállta a helyét és Bobby hamarosan egy kiképzőbázis felé tartó vonaton találta magát. Szülei persze hamar felfedezték fiuk eltűnését és ismerve észjárását, azonnal a hadsereg irodája felé vették az irányt. Ott azonban értetlenkedő altisztek egész sorába ütköztek, akik sehol sem találtak olyan jelentést, amely arról szólt volna, hogy egy kiskorú megpróbált felvételt nyerni soraikba. Végül azt az ígéretet tették a Johns-szülőknek, hogy alaposan kivizsgálják az esetet és megkeresik a hazug fiatalembert.

1596041457

Ám ekkora a kamasz Bobby már át is vette egyenruháját és megkezdte alapkiképzését. A dél-lancashire-i gyalogezredet – ahova őt is vezényelték – a normandiai partraszállás tervezőszakaszában átalakították és létrehozták belőle a 13. ejtőernyős zászlóaljat, ezzel elit katonává előléptetve Robert Johns közlegényt is. Tizenöt éves korára elnyerte az áhított ejtőernyős jelvényt és a hozzátartozó barettsapkát.

Álcája még 1944-ben is kitartott, hiszen fiatal kora ellenére egysége egyik legjobb teljesítményét nyújtotta minden kiképzési feladat során. Emellett a normandiai partraszállás előtti időszakban egységét számtalan alkalommal átszervezték, szétosztották, egyesítették, ezzel is ellehetetlenítve a hadsereg nyomozóit, akik – szülei heves unszolására – próbálták megtalálni. Minden bizonnyal a szívszélütés kerülgette volna őket, ha megtudják, hogy fiuk még Portsmouth közelében is folytatott ejtőernyős kiképzést Franciaország inváziójára készülve.

1596041457

A Johns-szülők akkor veszítették el az utolsó esélyt is, hogy gyermeküket megtalálják, amikor Bobby egységét a partraszállás előtti napokban végleg „elzárták" a nyilvánosság elől, biztonsági okokból. Talán sosem tudták meg, hogy amikor június 5-én éjjel hatalmas robajra és ezernyi motorzúgásra ébredtek, éppen akkor zúgott el házuk felett legkisebb gyermekük egy C-47-es szállító repülőgép fedélzetén, hogy szembeszálljon a német hadigépezettel.

1596041457
A 2001-es Az elit alakulat című minisorozat óta már mi is el tudjuk képzelni, milyen káoszt okozott a német légvédelem, amely a szoros kötelékekben repülő szállítógépeket is képes volt annyira szétzilálni, hogy az ejtőernyősök egymástól akár kilométeres távolságokra is voltak, mire földet értek. Bobby akkori parancsnokának visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Johns közlegény alegységének a francia Ranville települést kellett elfoglalnia és biztosítania a vitorlázógépeknek kijelölt leszállózónát.
Hosszas, az éj leple alatt folytatott keresgélést követően egy szedett-vedett, számtalan alakulat katonájából összegyúrt szakasszal indultak támadásra. Június 6-án, éjjel fél három óra körül a britek kezében volt az első felszabadított francia város.
Ranville romjai között még további tizenegy napon keresztül verekedtek a várost védő britek és az azt visszafoglalni szándékozó németek.

Ekkorra már a hadsereg vezetése is megtalálta a keresett ifjút és tájékoztatták szüleit, hogy fiuk éppen a legkiválóbb katonák között, ejtőernyősként Franciaország kellős közepén harcol Európa felszabadításáért.

Noha a hadvezetés útjára indított egy a Ryan közlegény megmentése című filmben szereplőhöz hasonló különítményt, hogy hazahozzák a még csak tizenhat éves kamaszhőst, ám Johns közlegény esetében a történet sajnos tragikus véget ért. A különítmény már csak a fiatal katona holttestét tudta hazavinni, Bobby ugyanis 1944. július 23-án életét veszítette. Sírja ma is megtalálható a ranville-i katonai temetőben.