Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A válságos vég egyre közeledik”

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. október 26. 6:49

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

„A válságos vég egyre közeledik, a központi hatalmak diplomáciáját épp úgy lebecsültük, mint katonai fölényüket, nemsokára megtörténik a Balkánon is a rettenetes döntés…. írják a francia lapok. S a Bolgár hadsereg gondoskodik róla, hogy a rettenetes döntés ne késsék soká. Macedóniáért indult Bulgária a háborúba és pár nap alatt már is ott tart, hogy Macedóniát Szerbiától teljesen elvágja" – számolt be a Pesti Hírlap.

A napilap egy másik cikkében arról ír, hogy „(…) a nemzetek átcsoportosítása folyik a világháborúban s a história most osztogatja az új szerepeket minden nemzetnek. Sok elveszíti vezető szerepét, beáll epizódistának az európai koncertben, míg például, mi magyarok és bolgárok kinövünk a mellékszerepekből, s több szóhoz jutunk. Olaszországról – bár most erőlködik legjobban – már meg lehet állapítani, hogy már eljátszotta régi szerepét. Az osztrák határon magyar katonák vitézsége az a bevehetetlen vár, amely az olasz támadásoknak ellenáll. De le fogjuk törni az olasz aspirációkat nemcsak Ausztriával szemben, hanem a Balkán félszigeten is s nem fogjuk tűrni, hogy az Adrián azt a szerepet játszhassa, amire az entente – nál jelentkezett. Az egész entente elvesztette már presztízsét a Balkánon s addig nem tesszük le a fegyvert, míg Olaszországot a Balkán keleti partjáról, Albániából is ki nem vertük, mert a monarchiánk szabadsága nem tűrhet meg az Adria keleti partján semmilyen olasz érdekeltséget."

1596003015

A Népszava címoldalán a háború kárvallottaira, vagyis az elpusztult falvakra, elesett hősök özvegyeire, és a rokkant katonákra hívta fel a figyelmet.

„Napok előtt történt esetre kell visszatérnem: arra az indítványra, amelyet Halápi Oszkár földbirtokos, Somogy vármegye állandó választmányának minapi ülésén tett. A nemes gondolkozásra valló indítvány magva – amint a lapok már megírták – ez volt:
A gazdák számára az általuk igénybe vett hadifoglyokért a hadügyi kormány részéről kiutalt napi 1 korona 20 fillér ellátási díjat maguk a gazdák ajánlják föl a kárpáti falvak fölépítésére és az elesettek özvegyei, valamint a rokkant katonáknak. Somogy vármegyében, ahol 11.000 hadifogoly dolgozott, másfél milliót, az egész országban pedig 40 -50 milliót tenne ki az így elérendő összeg. A tudósítok szerint a vármegye legközelebbi gyűlésén foglalkoznak evvel a javaslattal, amelyet elfogadás után pártolás és megfelelő intézkedések végett megküldenek valamennyi törvényhatóságnak. Ennél az indítványnál szebbet, nemesebbet, praktikusabbat, kiengesztelőbbet a gazdaközösség köréből mostanában nem is lehetett volna tenni."

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Kovács Dániel készítette.)