Ál-Hunyadi csalta lépre az oszmánokat Szebennél

Habsburg Albert 1439 őszén, mindössze két évnyi uralkodás után bekövetkezett halála zavaros és kiszámíthatatlan időszakot eredményezett Magyarországon. A főurak nem tudtak megegyezni, kit támogassanak a trónon, és alapvetően két pártra szakadtak: a lengyel III. Ulászló és az elhunyt király még csecsemőkorú fia, László hívei álltak szemben egymással. A belviszályok híre természetesen a Portára is eljutott: II. Murád, az Oszmán Birodalom szultánja kihasználta a megosztottságot, és már 1440 tavaszán betört a Délvidékre. Az oszmán seregek végül megakadtak Nándorfehérvárnál, de a törökök még ezután is hosszú hónapokon át portyáztak a szerb területeken.

A trónviszályok menet közben rendeződtek, miután bátaszéki győzelmét követően III. Ulászló lett az új uralkodó. Magyar királyként I. Ulászló néven lépett trónra, és természetesen megjutalmazta a megosztottság idején őt támogató főurakat. Utóbbiak közé tartozott Hunyadi János szörényi bán is, aki a kezdetektől fogva a lengyel király trónra hívását támogatta, és a bátaszéki csatában is komoly részt vállalt a diadalból. Hálából Ulászló 1441-ben délvidéki főkapitánnyá, illetve – korábbi parancsnoka, Újlaki Miklós mellett – Erdély vajdájává nevezte ki. Hunyadit ekkoriban már kora egyik legtehetségesebb és legreményteljesebb hadvezérének tartották, és a portyázó oszmán csapatok ellen azonnal bizonyíthatta is rátermettségét: Szendrő mellett legyőzte Iszhák bég főerejét. Az ekkor 35 éves Hunyadi hadi sikerében komoly szerepet játszott, hogy a hadvezér nagyon jól ismerte az oszmán harcmodort és szokásokat: Ozorai Pipo és Lazarevics György szolgálatában már egészen fiatalon is többször megütközött a törökökkel.

Murád szultánt feldühítette a kudarc, így 1442 elején egyik legkiválóbb vezérét, Mezid béget küldte Magyarország ellen. Érdekesség, hogy a mintegy 30 ezer fős, főleg könnyű fegyverzetű katonákból álló sereg célja elsősorban nem a területszerzés, hanem a fosztogatás, a portyázás és a félelemkeltés volt. A hadműveletek emellett Erdély ellen irányultak, amely földrajzi adottságai miatt jóval könnyebben védhető területnek számított a Magyar Királyság központi területeinél, ugyanakkor még mindig az 1437-es Budai Nagy Antal-féle parasztfelkelés utórengéseinek hatásait nyögte. Újlaki gyorsan átlátta, hogy saját erői nem fogják bírni az oszmán nyomást, így Hunyadihoz fordult, utóbbi viszont csak erőit megosztva tudott egykori vezére segítségére sietni, hiszen a délvidéki várrendszer biztosításának súlya is az ő vállát nyomta.

A hadjárat nem indult éppen a magyarok számára kedvezően: március 18-án, a marosszentimrei ütközetben az oszmánok győzedelmeskedtek. A harcban Erdély püspöke, Lépes György is elesett, de egyes források szerint kishíján maga a vajda is a csatatéren maradt. Hunyadi ezután Gyulafehérvárra húzódott vissza, Mezid bég pedig a szász területek legnépesebb és leggazdagabb városa, Szeben ellen indult. Ez utólag egyértelműen elhibázott lépésnek tűnik, hiszen Hunyadi a következő napok során rendezte erőit, Szeben azonban nagy falatnak bizonyult az oszmánok számára, és első támadásaik nem hoztak eredményt. Mezid úgy kalkulált: az előbb-utóbb óhatatlanul megérkező felmentősereg gyorsan demoralizálódik majd, ha célirányosan Hunyadi meggyilkolására játszanak majd. Lehet, hogy tényleg így is történt volna – csak balszerencséjére a magyar hadvezér tudomást szerzett a tervről.

Hunyadi serege március 25-én ért Szeben alá. Mivel a hadvezér tudta, mire készülnek az oszmánok, egy fiatal nemes, Kamonyai Simon – közismertebb nevén Kemény Simon – bújt a páncéljába, aki önként jelentkezett a feladatra. Hunyadi komoly fegyveres kíséretet adott Kamonyai mellé, ő maga pedig a nehézlovasság élére állt: terve az volt, hogy amikor az oszmánok üldözőbe veszik a hamis Hunyadit, ő maga lerohanja majd a török tábort. Mezid erői lépre is mentek, és üldözőbe vették a hadvezér páncéljában látványosan „közszemlére tett" Kamonyai Simont. Utóbbinak nem volt esélye: mintegy ötszáz kísérőjét szabályosan lemészárolták, és ő maga is a csatatéren veszett. A bég azonban már közben is tudta, hogy valami nincs rendben, Hunyadi ugyanis lerohanta a törökök táborát, és bekererítette az oszmán főerőket, akiknek innentől fogva nem volt esélyük a győzelemre. A csata a korabeli források szerint különösen véres és öldöklő volt: mintegy húszezer török veszett oda, köztük maga Mezid bég is. A rablóhadjárat elbukott, és gyors, csúfos véget ért. Hunyadi később Lépes György holttestére cseréltette Mezid fejét. A szebeni diadalnak és Kamonyai hőstettének évszázadokkal később Vörösmarty Mihály is emléket állított Kemény Simon című balladájában.

Sokáig persze senki sem pihenhetett a babérjain, hiszen Sehabeddin ruméliai beglerbég már a nyáron megindult Magyarország ellen. Hunyadi előbb a Vaskapu-szorosnál, majd a Jalomica-folyó mentén mért csapást az oszmánokra, közben megbuktatta a Porta lekötelezettjének számító havasalföldi vajdát, Vlad Mirceát. A vajda egészen 1444. november 10-éig, a várnai csatáig hadisikert hadisikerre halmozott a törökkel szemben – utóbbi ütközetben azonban I. Ulászló is elesett, és aki esetleg az oszmánok Európából való végleges kiverésében reménykedett, annak rá kellett jönnie: nem eszik olyan forrón a kását. A török terjeszkedés megállítására még további tizenkét évet kellett várni: Hunyadi legnagyobb és legfontosabb győzelme Nándorfehérvárnál 1456. júliusában hét évtizedre visszavágta Konstantinápoly ambícióit Magyarország meghódítására.