Brit kitüntetés német felterjesztéssel

A brit királyi haditengerészet HMS Glowworm nevű rombolója 1940 áprilisában egy nagyobb kötelék kísérőhajójaként teljesített szolgálatot az Északi-tengeren. A német tengeralattjárók ellen végzett aknatelepítő küldetés során azonban baleset történt: április 7-én éjjel a hajó egyik matróza a tengerbe zuhant. A Glowworm harmincöt éves parancsnoka, Gerard Broadmead Roope korvettkapitány úgy határozott, hogy leválnak az HMS Renown csatacirkáló kíséretétől és hátra maradva megkeresik elvesztett bajtársukat. Az egész éjszakás keresés azonban eredménytelenül zárult és hajnalhasadtakor a kapitány úgy döntött, ideje visszatérni a kötelékhez.

Útközben azonban a horizont messzeségében nem a brit hajóhad sejlett fel előttük, hanem előbb két német romboló, majd az általuk védett Admiral von Hipper nehézcirkáló. A tizennégyezer tonnás hajó a norvégiai Trondheim felé tartott, fedélzetén utánpótlás csapatokkal, amelyek feladata Norvégia inváziójának megerősítése volt.

Amint meglátták a brit rombolót, a kísérő német hajók azonnal támadásba lendültek. A Glowworm sikeresen találatokat ütött egyik ellenfelén, aminek hatására a két német romboló megfordult, és egy jeges szélvihar takarásában eltűnt Roope kapitány szeme elől. A kezdeti sikereken felbuzdulva a parancsnok úgy határozott, hogy tovább üldözi a megfutamodni látszó ellenséget. Az HMS Glowworm teljes gőzzel hajtott bele a ködszerű jeges szélbe. A szélroham másik oldalán azonban csapda várta a briteket, ugyanis a két romboló helyett a Glowworm a prédára várakozó Admiral von Hipperrel nézett farkaszszemet.

A nehézcirkáló – tanúbizonyságot téve hatalmas hatótávolságáról – már csaknem kilencezer méterről lőni kezdte a brit rombolót. Roope azonnal hátramenetet parancsolt, és igyekezett visszatérni az álcaként szolgáló jégviharba. A menekülés azonban eszébe sem jutott. Azt tervezte, takarásban bevárják a német fenevadat, hogy számukra is elérhető közelségbe kerüljenek. Ekkorra azonban már megsemmisült a Glowworm rádiós szobája, a hajóhíd egy része és az egyik ágyú is. Füstöt árasztott a gépterem és a fedélzet több pontját is lángok borították, a hajó egészét átjárta a vészjelző sziréna éles, félelmet keltő hangja.

A gyors kárbecslést követően már pontosan tudta, hogy nincs esélyük sem a német kötelék ellen harcba szállni, sem azok elől elmenekülni. Roope korvettkapitány kiadta az általa egyetlen elképzelhető parancsot: teljes gőzzel előre! Az HMS Glowworm támadásba lendült, és egyenesen az Admiral von Hipper felé tartott. Amint nyolcszáz méteres körön belül kerültek, a brit parancsnok tűzparancsot adott. Pillanatokkal később öt torpedó szelte a hullámokat a nehézcirkáló felé száguldva. A nagy sebesség miatt azonban minden indítás pontatlan volt és a töltetek elkerülték a német hajót. Nem maradt más hátra, csak a „hatodik torpedó", maga a Glowworm bevetése. A romboló orra az Admiral Von Hipper oldalába fúródott, hatalmas lyukat vágva a német hajótestbe. Amint a hullámok visszahúzták a Glowworm élettelen testét, a tengervíz ömleni kezdett a nehézcirkáló hasába.

Roope kapitány utolsó utasításaként kiadta a Hajót elhagyni! parancsot. Száztíz bajtársával együtt, a korvettkapitány nem élte túl az ütközetet. A németek harmincegy brit tengerészt emeltek ki a habok közül, akiket a nehézcirkáló fedélzetén felsorakoztattak. Az Admiral von Hipper parancsnoka, Hellmuth Heye sorhajókapitány angolul szólt az életben maradtakhoz. Rövid beszédében elismerését fejezte ki a hősies helytállásért, és kiemelte, hogy az HMS Glowworm néhai kapitánya jó kapitány, bátor tengerész volt.

A nehézcirkáló folytatta útját Trondheim felé, teljesítette feladatát, a britek hadifogolytáborba kerültek, az Admiral von Hipper pedig egy hónapra szárazdokkba került, a sérülések javítására. Innen küldött táviratot Heye kapitány a brit hadügyminisztérium részére, benne részletezve az ütközet lefolyását. A történtek okán személyesen kérte Gerard Broadmead Roope korvettkapitány felterjesztését a britek legmagasabb kitüntetésére, a Viktória Keresztre.

Nem sokkal a háború végét követően, 1945. július 6-án a brit hadvezetés ünnepélyes keretek között, posztumusz kitüntetésként adta át az odaítélt elismerést Roope hozzátartozóinak.