Csoda, hogy még élünk!

Megszakítjuk adásunkat

Noha a vietnami háború még mindig zajlott, a hetvenes évek elejére az Amerikai Egyesült Államok lakossága némi nyugalmat, a világ megbékülése felé vezető út közelségét érezte. Éppen ezért sokkolta a televíziónézőket és rádióhallgatókat, amikor 1971. február 20-án, reggel 9 óra 33-kor, megszakítva az aktuális műsort, elindult a vészhelyzeti adás. Az előre felvett információs spot olyan eshetőségekre készült, mint például atomtámadás, vagy egy idegen nép inváziója az USA ellen.
Negyven percen keresztül az egész országban mindenki dermedten állt, várták az elnök bejelentését. Ám erre soha nem került sor…

Mint kiderült, a tájékoztatásért felelős Nemzeti Vészhelyzeti Figyelmeztető Központ emberei teljesen véletlenül indították el a vészhelyzeti adást. Persze hamar feleszméltek és azonnal kiküldték országszerte a törlésre utasító üzenetet, azonban a kapkodás közepette elfelejtették hozzátenni az egyébként pont ilyen eshetőségekre is kitalált jelszót (impish=gonoszkodó, huncutkodó).

Az eset egyébként nemcsak az emberi hiba következményeinek végzetességére világított rá, hanem számtalan technikai hiányosságra is. Hiszen országszerte akadtak sugárzási problémák, volt, ahol el sem indult az adás, volt ahol pedig félbeszakadt, mielőtt a tájékoztatás véget ért volna.

Elfeledett készültségi gyakorlat

Kis híján fatális tévedés robbantotta volna ki a harmadik világháborút 1979-ben, amikor is az amerikai interkontinentális rakétamegfigyelő-rendszer becsapta kezelőit. November 9-én az Észak-Amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) képernyői egy szempillantás alatt megteltek kilőtt ellenséges, nukleáris rakéták adataival. Úgy tűnt, hogy a Szovjetunió váratlan atomcsapást mért az Amerikai Egyesült Államokra. A hadvezetés kiadta a válaszcsapásra felkészítő parancsot, a légierő vadászgépei országszerte a magasba emelkedtek ellenséges bombázók után kutatva. Az izgatottság végül hiábavalónak bizonyult. Hamar kiderült ugyanis, hogy egy előre betáplált, de elfeledett készültségi gyakorlatra előkészített szimulációról volt szó.

Meghibásodott mikrochip

Nem egészen egy évvel később, 1980. június 3-án a NORAD számítógépjei újra megteltek riasztásokkal, újra egy váratlan szovjet atomcsapás „fenyegetett". Válaszcsapás előkészítve, vadászok a levegőben. De a műholdak szerint se rakéták, se bombázók. Az amerikaiak immáron rutinosan leellenőrizték a tervezett gyakorlatok jegyzékét. Abban azonban ezúttal nem szerepelt semmi komiszság. A technikai nyomozás során kiderült, hogy ez alkalommal egy mikrochip meghibásodása miatt pusztult volna el a világ, ha nem kapnak észbe időben. A zárlatos egység fals információkkal árasztotta el az egész rendszert.

Az elfeledett orosz hős

Csak az téved, aki dolgozik− tartja a mondás. Igaz volt ez a szovjet hadseregre is, ahol 1983. szeptember 26-án a korábban bemutatott esetre kísértetiesen hasonlító folyamat ment végbe. A szovjet rakétaelhárító és előrejelző központban felvillantak a riadólámpák, teljes készültséget rendeltek el országszerte. Sztanyiszlav Petrov alezredes, a válaszcsapásokért felelős tiszt döntés előtt állt: higgyen a számítógépek sugallta helyzetnek és annak, hogy az USA végül mégiscsak elszánta magát a támadásra, vagy pedig várjon az utolsó utáni pillanatig, ezzel veszélybe sodorva országát?

Elrendelte a készültséget és az atomrakéták kilövésének előkészítését. Húzta az időt és a döntést, ameddig csak lehetett. A világ mai léte valószínűleg annak köszönhető, hogy a parancskiadás előtt még egyszer ellenőriztette a számítógépes adatokat, amik aztán igazolták, hogy a rendszer tévedett és nem történt amerikai atomtámadás.

(Petrov alezredes elfeledett történetéről itt olvashatnak részletesebben.)

Véres játék

Ugyanebben az évben – az előbbi esetről és Petrov alezredes tettéről akkor még mit sem sejtve – az Amerikai Egyesült Államok hatalmas hadgyakorlatba kezdett több nyugat-európai állammal. A NATO „hadijátékára" csak az amerikai haderő 19 ezer katonát delegált. Az európai országok hadseregeivel kiegészülő koalíció ráadásul pont egy keletről érkező (természetesen nem szovjet) támadást imitált a gyakorlat során, ezért minden részt vevő egység harci készültségben tette a dolgát.
A szovjetek, látva mindezt a mozgolódást, azt feltételezték, hogy a gyakorlat csak álca, és a NATO valójában inváziót tervez ellenük. Az egész Szovjetunió lázas készülődésbe kezdett, a Kelet-Európában állomásozó különböző légierős alakulatokat pedig készenlétbe helyezték, hogy légicsapásokkal lassítsák a támadókat.

Noha az attakra sosem került sor, a szovjetek elővigyázatosságból a NATO-gyakorlat legvégéig és az amerikaiak hazautazásáig fenntartották a teljes készültséget.