„Cum Deo pro Patria et Libertate” (2. rész)

Szöveg: Ördög Kovács Márton | 2020. május 27. 9:22

A 18. század elején Magyarország történelme során először fogott fegyvert függetlensége és szabadsága érdekében. Az 1703 és 1711 között zajló felkelés Rákóczi-szabadságharc néven vonult be történelmünkbe. Sorozatunk második részében a breznai kiáltvány hatására kibontakozó felkelést követjük nyomon a Tiszántúli-hadjárat hadszínterein keresztül egészen a hajdú erők csatlakozásáig.

A lengyelországi Brezán várában írott kiáltványt hárman fogalmazták: Rákóczi Ferenc, Esze Tamás a felkelő parasztok vezetője és Bercsényi Miklós gróf. A három példányban elkészülő kiáltvány a szabadságharc első írásos emléke. A kiáltvány egyik példánya, már május 17-én megérkezett Tarpára, Esze Tamás falujába. A felkelő parasztok élére álló Esze vezetésével május 21-én Váriban és Tarpán, május 22-án, pedig Beregszászban bontották ki a felkelés zászlaját. Június 16-án, Rákóczi Ferenc Naménynál magyar földre lépett és fogadta a hozzá csatlakozó felkelőket, serege 3000 főt számlált ekkor.

Rákóczi a felkelők élén Munkács alá vonult és a város elfoglalása után, megkezdte a vár ostromát. A közel egy hétig tartó ostromnak az erődítmény megsegítésére Ungvárról érkező lovasszázadok vetettek véget, így a felkelők egy összecsapás után visszavonulásra kényszerültek. Az osztrák vértesek egészen Oroszvégig üldözték Rákóczit, aki csapataival a lengyel határon fekvő Zavadkáig vonult vissza, ahol már az időközben összegyűlt felkelők újabb csapatai várták. Július elején itt csatlakozott hozzá az osztrák szolgálatból megszökött Borbély Balázs és Ocskay László lovascsapataik élén, valamint ide érkezett meg Bercsényi Miklós egy közel 600 fős zsoldossereggel. Rákóczi az összegyűlt hadak élén 1703. július 7-én elindította a Tiszántúli-hadjáratot, ami a szabadságharc első sikeres hadművelet-sorozata volt.

A hadművelet sikerének kulcsa a Tiszán történő átkelés volt, így a felkelők Munkácsot elkerülve, a Nagyág völgyében vonultak a folyóhoz. Rákóczi zászlaja alá tömegével érkeztek a különböző települések és vidékek parasztjai, azonban a nemesség nagy része továbbra is a császári erőknek fogadott hűséget. Így a felkelők átkelésének megakadályozására Csáky István gróf vezetésével Tiszabecsnél nemesi hadak gyűltek össze. A két sereg lovassága július 14-én csapott össze, melynek során a nemesi erők feloszlottak és birtokaikra és a kisvárdai várba menekültek. A Beregszászon állomásozó császári erők is visszavonultak Munkács irányába. Július 16-án, a felkelők 8000 fős seregével Rákóczi átkelt a Tiszán és Vásárosnaménybe vonult, ahol kiadta a naményi kiáltványt, melyben felszólította az ország nemességét a felkeléshez való csatlakozásra.

A felkelés híre ekkorra már az egész országban elterjedt és nagy tömegek indultak meg az ország különböző pontjairól Rákóczi zászlaja alá. Július 19-én, a Bihar-vármegyei Diószegen, felkelést robbantott ki a Rákóczival kapcsolatban álló Bóné András hadnagy és Gödény Pál kisbirtokos nemes. A vármegye felkelői elfoglalták a diószegi várat az azt védő császári erőktől. A diószegi felkelés hírére Szentjobb várának 200 fős magyar őrsége csatlakozott a felkelőkhöz, így Bóné hadnagy a későbbiekben egy 7000 fős sereggel csatlakozott Rákóczihoz.

A Bihar-vármegyei felkeléssel egy időben Rákóczi Kisvárda alá érkezett seregével és a felkeléshez való csatlakozásra szólította fel a várban rekedt nemesi csapatokat, akik ezt elutasították. A felkelők hermetikusan lezárták a várost körülvevő vidéket és megkezdték a felkészülést az ostromra. Az előkészületeket látva a nemesség meg nem adta magát, de jelezte a felkelőknek, hogy nem akarnak harcba szállni velük, így tűzszünetben állapodtak meg. Rákóczi ezután felhagyott az ostrommal és seregeivel Gyulajra indult. A felkelők előcsapatai közben már a Tiszán átkelve Heves vármegyében és Tokaj környékén portyáztak és ütöttek rajta a császári erőkön. A Gyulajra bevonuló sereghez csatlakoztak az első főnemesi csapatok Melith Pál báró vezetésével. Rákóczi Gyulajon újabb kiálltványt fogalmazott, melyben felszólította a hozzá csatlakozókat a katonai fegyelem fenntartására és megtiltotta a portyázó alakulatoknak a vidék fosztogatását. Innen július 26-án érkezett meg Sámsonba. A közeli Debrecen városából érkező nemesi küldöttség a harcok elkerülése céljából hűséget esküdött a felkelőknek és a környék iparosainak, kézműveseinek és kerekedőinek köszönhetően Rákóczi hadserege biztosította magának az utánpótlást és a paraszti hadak felszerelését. Kálló várának elfoglalásával a felkelők teljes mértékben maguk mellé állították a hajdú erőket, akik komoly katonai erősítést jelentettek az addig főleg parasztokból álló seregnek. Így Rákóczi kuruc serege közel 10 ezer főre gyarapodott, soraiban képzett és tapasztalt tisztekkel és katonákkal.