„Cum Deo pro Patria et Libertate” (3. rész)
Szöveg: Ördög Kovács Márton | 2020. május 30. 13:30A 18. század elején Magyarország történelme során először fogott fegyvert függetlensége és szabadsága érdekében. Az 1703 és 1711 között zajló felkelés Rákóczi-szabadságharc néven vonult be történelmünkbe. Sorozatunk harmadik részében tovább követjük a kuruc sereget és Tiszántúli hadműveleteiket, melyek során legyőzték az ellenük forduló rác erőket, Somlyó városának és környékének elfoglalásával, valamint Huszt várának bevételével megnyílt számukra az út Erdély meghódítására két irányból is.
A Maros és a Tisza mentén elterülő Határőrvidékre még a török kiűzésének idején több százezer szerbet telepítettek be a Habsburgok. A bécsi kormányzat több kiváltsággal támogatta beilleszkedésüket. Adómentességet élveztek, nem kellett robotot teljesíteniük, vallásukat szabadon gyakorolhatták, a bírók és vajdák szintjén önálló közigazgatással rendelkeztek. A császári erők ezekért a kedvezményekért cserébe katonai szolgálatra sorozhatták be őket. Ezt a megállapodást kihasználva Leopold Schlick parancsnok a szerb lakosságot és katonai erőket Rákóczi ellen fordította. Tököli-Popovics János rác vajda vezetésével a szerb erők betörtek Bihar vármegyébe és maguk mellé állították a Váradolasziban és környékén élő, szintén rác letelepülteket. A rác erők ellen, a vármegyében állomásozó Bóné András vezette kuruc seregek sorakoztak fel. Az összecsapás során a kuruc sereg a Kőrös környéki mocsarakba kényszerült visszavonulni. A Pocsaj mellett található kuruc tábort ért támadás tovább zilálta a kuruc erőket, így azok egy háromszáz fős veszteség árán, de visszahúzódtak a területről. A felkelők meghátrálásával a rác sereg a magyart lakosságú települések fosztogatásába kezdett.
A vereségek hírére augusztus 2-án, Rákóczi seregeivel Debrecen mellé vonult és Bercsényi vezetésével seregeket küldött Bóné hadainak megsegítésére. Rákóczi mozgósította a Debrecen környéki hajdúkat és már augusztus 5-én, egy komoly haderővel vonult Váradolaszi palánkvára alá, amit Bercsényi lovasrohamával 6-án megtámadtak és el is foglaltak. Rákóczi egy diplomáciai húzással próbálta maga mellé állítani a rác erőket, ezért augusztus 9-én, Székelyhídon újabb kiáltványt hirdetett, melyben garantálta a szerb erőknek kiváltságaik megtartását, amennyiben az ő oldalára állnak. A rác erők azonban hűek maradtak a császári erőkhöz, melyek szolgálatát egészen a szabadságharc végéig ellátták.
Csatlakozott azonban Rákóczihoz Szabolcs vármegye nemessége és seregeik, élükön Bessenyey Zsigmonddal és Ibrányi Lászlóval, akik ezredesi rangban korábban Thököly alatt szolgáltak. Rákóczi ezután seregeit Erdély irányába vezette, hogy azt elfoglalva, kialakítsa a szabadságharc biztonságos hátországát.
A kuruc sereg Somlyó vára alá vonult, annak védői Kaszás Pál parancsnok vezetésével csatlakoztak a felkelőkhöz. Rákóczi innen intézett levelet Kővár főkapitányának, Teleki Mihály grófnak, melyben felszólította a vár feladására. Teleki azonban német és francia katonáival megkezdte a vár védelmének megszervezését. A környékbeli nemesség és parasztság Rákóczi mellé állt, aki jelentős túlerővel érkezett az erődítmény falai alá. Teleki és védői az erőviszonyok felmérése után kapituláltak, így a kuruc seregek elfoglalták Erdély kapuját.
Rákóczi Ilosvay Bálint és Majos János vezetésével csapatokat küldött Máramaros és Ugocsa vármegye elfoglalására. A kuruc sereg augusztus 6-án elfoglalta Nagyszőllőst, majd Máramarosszigetet és megkezdték Huszt várának ostromát. A várat egyetlen puskalövés nélkül, csellel foglalták el. Ilosvay magát a kurucok elől menekülő nemesnek kiadva bebocsátást nyert a várba, ahol fellázította a várat védő zsoldosokat, akik megölték a vár parancsnokát, Eytner bárót megadták magukat a felkelőknek. A vámegyek teljes lakossága csatlakozott a kuruc erőkhöz és 4000 gyalogost és 800 lovast állítottak Rákóczi zászlója alá.
