Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Flották, fegyverek, fejlesztések

Szöveg: Révész Béla |  2018. október 13. 18:34

A Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem programsorozatában „A nagyhatalmak haditengerészete az elöltöltő fegyverek korában” címmel tartottak előadást október 11-én, csütörtökön, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

1599194616
Folytatódott a Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem előadássorozata a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. Az intézmény és a Magyar Hadtudományi Társaság által közösen szervezett programon a „Haderők és hadviselés az elöltöltő fegyverek korában" című, 2016-ban megjelent kötet szerzői, Turcsányi Károly, Bán Attila és Hegedűs Ernő tartottak előadást a korszakról, különös tekintettel az 1648 (a harmincéves háború vége) és 1866 (a königgratzi csata) közötti korszak haditengerészeti struktúrájára, annak gazdasági hátterére.

Az előadáson elhangzott: bár a kötetnek csak egy szelete foglalkozott a haditengerészet kérdéseivel, a téma annyira komplex, hogy külön publikációkat érdemel. A kutatók az alapoktól kezdték vizsgálni a témát, érintették a haditengerészet kialakulásának körülményeit, fejlődését, különös tekintettel a mögötte álló országok anyagi és fegyverkezési potenciáljára. Vizsgálták a hadihajót mint haditechnikai „komplexumot", annak fegyverzetével, gyártási folyamatával, tűzerejével, majd azt vették górcső alá, hogy egyes nemzetek haditengerészete mekkora erőt képviselt, s milyen struktúrában működött.

1599194617
A korszak legköltségesebb haderőneme kétségtelenül a haditengerészet volt, hiszen a sorhajók igényelték a legkifinomultabb, egyben legbonyolultabb tüzérségi és navigációs eszközöket. A hadihajók gyártása óriási összegeket emésztett fel, ezért is szükséges alaposabban megvizsgálni az adott államok ipari és gazdasági fejlődését, amelyek szorosan összefüggtek a gyarmatosítás terjeszkedésével. Ezért az előadók kiemelten kezelték az európai hatalmak, azaz Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország, illetve a Habsburg Birodalom haditengerészeti fejlődését az országok geostratégiai pozíciójának, gyarmatosításban betöltött szerepének, illetve gazdasági potenciáljának aspektusából.

Az előadáson megtudtuk: a témában eddig csak tanulmányok jelentek meg, de a szerzők jövőre tervezik egy kötet megjelentetését, amely a tudomány módszertanával igyekszik jól strukturált, komplex elemzést adni a korszak speciális, ám hadtörténeti szempontból kiemelt jelentőségű szegmenséről.

1599194617
Fotó: Tóth László